Karácsony előtti sajtótájékoztatóján Orbán Viktort – láss csodát – a független média munkatársai is kérdezhették. A miniszterelnök látszólag állta is a sarat, valósággal brillírozott, de mivel elszokott attól, hogy kényes kérdésekre megfontolt válaszokat adjon, a túlzott magabiztosság óvatlanná és meglepően őszintévé tette. Több olyan árulkodó elszólásra is ragadtatta magát, amelyek egyértelművé tették azt, hogy kormányzását valóban nem a közjó szolgálata, hanem valami más vezérli.

Az egyik ilyen önleleplező elszólásra akkor került sor, amikor Orbán – tőle szokatlan módon önkritikát is gyakorolva – kormányának az energiakrízisre adott eddigi reakcióit plasztikusan „sufni-megoldásoknak” minősítette. („Amíg nincs Paks 2, addig sufni-megoldások vannak.”) Igen, jól hallottuk, Orbán boszorkánykonyhája, ami 12 évig olyan jól működött, valójában nem több egy sufninál.

A nyáron, sebtében elrendelt „rezsicsökkentés csökkentése” tagadhatatlanul sufni mestermunka, de kormányzásának 12 éve alatt Orbán Viktortól ennél a tákolásnál több nem is tellett. Alig tett valamit azért, hogy országának – az EU-ban a legmagasabbnak számító – gázfüggését csökkentse. Nem diverzifikálta a gázbeszerzési forrásokat, mint például Lengyelország, de nem erőltette a helyettesítő energiahordozók körének kiszélesítését sem. A csodafegyvert még mindig a gázhoz hasonlóan megengedhetetlenül nagy orosz függőségnek kitett, ráadásul horribilis összegbe kerülő Paks 2-ben, valamint újabban a tenger alatti azeri áramszállításban – egy másik „ragyogó” sufni-megoldásban – látja.

Egyetlen szót sem veszteget a megújuló energiában rejlő lehetőségekre, pedig ezen alapulhatnának azok a valóban nem sufni-, hanem hosszú távon is a közjót, a fenntarthatóságot szolgáló stratégiák, amelyeket minden józan gondolkodású uniós országbeli kormány követ, a magyaron kívül. Az nem meglepő, hogy Németországban 2023-tól kötelező lesz új építésű ingatlanra napelemet telepíteni, de az igen, hogy a mindig lesajnált, csak az EU pénzügyi támogatásával új életre kelni képes Görögországban is voltak már tavaly olyan napszakok, amikor az áramot kizárólag megújuló forrásokból biztosították. És még sorolhatnánk a követésre méltó példákat, de hiába.

Pedig a hazai fogyasztók több mint biztató reakcióira alapozva Magyarország is sokat profitálhatna a gáz kiváltására leginkább alkalmas megújuló energia máshol megállíthatatlannak tűnő térnyeréséből. A gázfogyasztás szeptember és december között az előző évi hasonló időszakhoz képest igen jelentős mértékben, 25 százalékkal, 600 millió köbméterrel csökkent! Háztartási kiserőművek (napelemek) létesítésére rekordszámban adtak be engedélyeket. A lakosság – mintegy akaratlanul is eleget téve Matolcsy György óhajának, hogy a 20 ezer milliárd forintot meghaladó megtakarításaiból minél többet mozgasson meg, lehetőleg az energiahatékonyság javítása érdekében – hajlandó befektetni a megújuló energiába még úgy is, hogy nem állnak rendelkezésre – a kormány hibájából – azok az eurómilliárdok, amelyet az EU biztosítana erre a célra.

Erre a két forrásra alapozva simán kiváltható lenne az a több mint négyezer milliárd forint, amibe Paks 2 kerülne, annak minden kockázata és veszélye nélkül. Ráadásul meg lehetne takarítani minden évben több ezer milliárd forintot is abból a gigantikus nagyságú energiaszámlából, amelyért Orbán Viktor szerint 2021-ben 7 milliárd eurót, 2022-ben 17 milliárdot fizettünk, „2023-ban 17-20 milliárd eurót fogunk fizetni”. A megújuló energia – annak is a decentralizált használata – a fogyasztó szempontjából nulla rezsit eredményezhet. És ez olyan impulzusokat adhat a gazdaságnak, amelyekre alapozva azt egy fenntartható pályára lehetne átállítani. Ezt a multiplikátorhatást egy korábbi írásomban „Münchausen-effektusnak” neveztem el, és a magyar gazdaság mai állapotából talán az egyetlen igazi kiutat jelenthetné.

Egészen szürreális, ahogy Orbán Viktor – aki uralmát jelentős részben a rezsicsökkentés megtévesztő mágiájára alapozta – nem akarja kiaknázni a nulla rezsiben rejlő óriási lehetőségeket, és a lakosság napelem iránti affinitását lenullázza azzal az indokkal, hogy a hálózat nem bír el ennyi betáplálást. Pedig lett volna és ma is bőven lenne fedezet a hálózat fejlesztésére, hiszen az országot béklyóba záró energiaszámla ellentételezésének jelentős része – ezer milliárd forintos nagyságrendben – az állami költségvetésbe folyik be, áfa formájában. Nem egyszerűen csak egy mulasztás, hogy a hálózatot eddig nem tették alkalmassá a megújuló forrásból termelt áram befogadására, hanem történelmi bűn, és ezért Orbán Viktort terheli a fő felelősség.

Emiatt is kell olyan magas árat fizetnünk az energiáért, hogy még Orbán prognózisa szerint is megdöbbentő mértékben emelkedik az országot terhelő energiaszámla értéke 2021 és 2023 között: háromezerről nyolcezer milliárd forintra nőhet, amiben már a gyenge forint hatása is benne van. Mivel az energiahordozókat zömmel még mindig Oroszországtól vásároljuk, a magas ár kifizetésével Orbán és vele együtt mi, a háborútól „megvédett” magyarok Putyin további hadviselését segítjük elő.

Az energiakrízis okozta új helyzethez való alkalmazkodást szolgáló stratégia hiányában az Orbán–kormány arra kényszerül, hogy az elképesztő ütemben növekvő energiaszámla kiegyenlítéséhez új hiteleket vegyen fel. Ezt maga Orbán ismerte el a sajtótájékoztatón. De amit ezután mond, az mindent kifejez:

Az IMF-hitel kizárható. Itt vaskalaposabbak vagyunk a kelleténél, azt hiszem. Az IMF az egy szuverenitáskérdés. Az IMF-fel lehetne tárgyalni, gyakran kedvezőbb kondíciójú a hitel, de azok mindig feltételhez kötöttek, olyan feltételekhez kötik, ami fáj az embereknek. Az IMF, ha nem is rézből van, de mindenképpen egy mumus, a szuverenitás elvesztése, azt (jelenti), hogy nem voltál képes magadat menedzselni. Az IMF-é a legjobb kamatozású, de legrosszabb politikai feltételű hitel. Aztán jönnek az EU-s pénzek, végül a pénzpiaci pénzek, mert ott nincsenek feltételek, nem mondják meg, hogy járj a füleden, énekelj szopránul.

Ezek a mondatok mindent elárulnak arról, hogy a magyar miniszterelnök hogyan viszonyul a rá bízott közpénzekhez. Az IMF és most már szerencsére az EU is ragaszkodik ahhoz, hogy az általuk folyósítandó pénzzel takarékosan bánjanak, és ne lopják el. Jogos és természetes feltétel! Orbán szerint azonban ez fáj az embereknek. De az igazság az, hogy a szuverenitás fejében a pénzpiacokról felvett hitelért felszámított uzsorakamat sokkal jobban fáj.

A G7 számításai szerint „idén január és szeptember között 443 milliárd forinttal többet fizetett ki az állam kamatokra, mint egy évvel korábban. A magyar állampapírok hozama jelenleg is a legdrágább az EU-országok közül, de számos fejlődő ország messze a magyar szint alatt tudja finanszírozni magát. A 10 éves állampapírok hozama november elején nálunk 10,2 százalék volt, Marokkóban 3,2 százalék, Malajziában 4,5 százalék.”

A szuverenitására oly büszke Orbán ezzel „védi” meg a magyar embereket attól, hogy tisztességes egészségügyi ellátásban és jó oktatásban részesüljenek.

Mert természetesen a többletkamatok miatt még kevesebb pénz jut ezekre a stratégiai ágazatokra. Ez is a sufnituningolás következménye.

Az államadósság kezelése még normál körülmények között is a legtöbb ország esetében nem más, mint egy piramisjáték. A lejárókat új kibocsátású államkötvényekből fizetik vissza. Szerencsés helyzet, ha az új papírok kamatlába kedvezőbb, mint a lejáróké. Egyre kisebb lesz a kamatszolgálat és előbb-vagy utóbb a kötvények tőkéjét is lehet majd törleszteni, nem csak a kamatokat fizetni.

A megbízhatatlannak minősített államok azonban csak egyre drágábban tudnak kötvényeket kibocsátani. Ha pedig – mint nálunk – még pluszkölcsönre is szükség van ahhoz, hogy az energiaszámlát ki lehessen fizetni, akkor egy nagyon veszélyes spirálba kerülhet a gazdaság. Ez a populizmus spirálja, amelynek lényegét a cikk elején már hivatkozott írásomban jártam körül. Nem hittem volna akkor, hogy ez a lefelé tartó spirál ilyen gyorsan be fog indulni.

Orbán őszinteségi rohamában elmondott szavai azonban egyértelműen bizonyítják, hogy a magyar gazdaság már elkezdte a lecsúszást. 2023-ban a nyolcezer milliárd forintra rúgó energiaszámla mellett a kamatszolgálat is megközelítheti majd a kétezer milliárd forintot. Ez a két – jelentős részben az Orbán–kormány irracionális döntései nyomán keletkezett, elviselhetetlenné váló, a GDP csaknem ötödét (!) kitevő – kötelezettség még nálunk gazdagabb országok számára is felérne egy megrendítő mélyütéssel. Félő, hogy a spirál végén lévő szakadékba fejjel lefelé fog zuhanni a sufniban megbuherált magyar gazdaság, amelynek irányítói ezt tétlenül szemlélik, sőt még rá is dobnak egy-két lapáttal.

 

(A képen Orbán Viktor miniszterelnök és Robert Fico, Szlovákia kormányfője (balra) jelképesen meghúznak egy csavart a magyar és a szlovák földgázhálózatot összekapcsoló vezetéken a két ország földgázhálózatának összekapcsolása alkalmából tartott ünnepségen a Pest megyei Szadán 2014. március 27-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

 

• energiaválság
• rezsi
• drágulás