Hol a határ a csúfolódásban?
Nem, szoknyát nem csak a nők viselnek, számos kultúra sajátja, hogy a férfiak is hordanak ilyen ruhadarabot.
A fociszurkolók körében ezer éve természetes egymás froclizása, na de hol vannak a határok, hol kezdődik a másik kultúrájának tisztelete, mi az, ami már túlmegy az elfogadható határán? Mi a különbség a játékos froclizás és a durva csúfolódás között, és miért volt különösen szerencsétlen a skót-magyar mérkőzésen a „szoknya nőnek való" - tábla? Mérő Vera véleménycikke.
A csúfolódás egy elég ronda (csúf) hatalmi játszma, az egyetlen célja az alá- fölérendeltségi viszony érzékeltetése. A gyerekeknek azt mondjuk: ne csúfolódj! És tudjátok, mi ez? Pusztán egy az ezer elvárásból, amelyben a felnőttek maguk folyamatosan rossz példával járnak elöl, aztán idegesek lesznek, amikor a gyerekek követik őket.
A csúfolódásnak általában egy-egy olyan jelenség a tárgya, amit a csúfolódó (bully) nem ismer vagy nem ért. Esetleg titkon fél, hogy maga is érintett lehet a dologban vagy mások fogják őt ugyanazzal csúfolni, amivel ő csúfolódik – ezt hívhatjuk megelőző csúfolódásnak. A „skirt is for woman” (helyesen skirts are for women) felirat gyönyörűen magába foglalja a csúfolódás minden motívumát és motivációját, lássuk, miképpen!
A csúfolódó olyasmit csúfol, amit nem ismer vagy nem ért
A XX-XI. századi divat örök visszatérője a skót szoknya, a kilt aktuális továbbgondolása. Az eredendően férfi ruhadarab története a tizenhatodik századig nyúlik vissza, amikor jellemzően katonai viselet volt, lévén rendkívül praktikus. Az eredeti kilt egy válltól bokáig leérő, csatos övvel felerősített, több méter hosszú gyapjú pléd kámzsával, amely a kelta druidák viselete volt.
Sok előnye akadt a felföldi rideg és zord éghajlatban: szabadon lehetett benne mozogni, meleg volt, a felsőtestet is védte, és ha nedvesség érte, hamar megszáradt. Az övet lecsatolva éjszaka takaróként funkcionált, hóban-fagyban is védve a használóját a hidegtől. Mint afféle praktikus katonai ruházatot, csak férfiak hordták, és hagyományos formájában ma is csak férfiak viselik. A kiltet gúnyolni nem más, mint műveletlenség. Egyúttal nevetséges, mégis nagyon durva sértés. Nézzük a nevetséges részt.
A csúfolódó azért csúfol, mert a saját érintettségéről igyekszik elterelni a figyelmet
Az egy dolog, hogy a táblát fabrikáló magyar focidrukkerek hány percig bírnák a tizenhatodik századi katonaélet zord körülményeit a skót felföldön a maguk törékeny férfiasságával, amelyet még egy szoknya is képes megingatni. Az igazi ciki az, hogy a saját népi viseleteinket sem ismerik - vagy, ami rosszabb volna, szégyellik -, amelyek között a férfiszoknya hagyományosan kiemelt helyen szerepel. Lássuk.
Mezőkövesdi matyó népviselet, rábaközi viselet, a palóc viselet, betyár ruha… sorolhatom, ha nem elég. Amúgy ezek mind nagyon szép darabok, a tényleges és látszólagos szoknyák mellett a mai nadrágszoknyákat idéző, kalotaszegi bőgatya az egyik személyes kedvencem, annál csak egy búzavirágkék csikós ruhára ácsingózom jobban.
Kultúrtörténeti érdekesség, hogy ezek a szoknyafélék amúgy többnyire a kötényekből alakultak ki, amelyeket egyes vidékeken mind a nők, mind a férfiak viseltek. No, ennyit a mi hagyományainkról. Annyit még, hogy a kilt sokkal távolabb áll a szoknyától, mint - talán a bőgatyát, a betyár- és csikós ruhát leszámítva - bármelyik felsorolt magyar népi viselet.
