A mai Indonéziáig eljutó bajai szabólegény annyira meseszerű figurája a 18. századnak, hogy sokan a létét is megkérdőjelezték. Ki volt hát Jelky András és mi igaz a történetéből?

1779-ben Bécsben jelent meg egy német nyelvű könyvecske, ami beszámol Jelky András kalandjairól, aki a magyarországi Bajáról egészen az akkor holland gyarmati státuszban működő Batáviáig (ez a mai Dzsakarta) jutott. A kalandokban bővelkedő történet olyan, mintha maga Daniel Defoe írta volna, egyes elemeiben szinte szó szerint emlékeztet Robinson Crusoe viszontagságaira. Defoe közismert karakteréhez hasonlóan Jelky is többször próbálkozik az utazással, ezek többsége katasztrófába torkollik, egyszer hajótörést szenved, máskor kalózok támadják meg a hajóját és adják el rabszolgának Afrikába, stb. De hogy került egyáltalán tengerjáró hajóra egy bajai szabólegény?

Jelky András szobra Baján.Jelky András szobra Baján

A 18. században a különféle iparos szakmák művelői még céhekbe tömörülve dolgoztak, ahol az volt a szokás, hogy az inasból akkor válhatott mesterember, ha előtte vándorútra indul és egy távoli országban megtanul valami olyan szakmai fortélyt, amit a helyi céhben addig nem ismertek. Így önmagában az, hogy egy fiatal iparoslegény nyakába veszi a világot nem minősült kuriózumnak, maga Jelky is azzal a szándékkal indult útnak, hogy Párizsban elles majd valami menő fogást a francia szabóktól. Hogy ebből miért nem lett végül semmi, nem tudjuk pontosan.

A Jelky kalandjait először bemutató műből is az derült ki, hogy hősünk nem sietett annyira Párizsba, majd állítása szerint végül Rotterdam egy fogadójában becsapják és komoly adósságai keletkeznek, amiken csak úgy tud segíteni, hogy belép a Holland Kelet-Indiai Társaság hadseregébe.

Ez mind szép és jó, ám az ezt követő, Robinson szerű történet során többször is lehetősége lett volna folytatnia az útját Párizsba, ám egyetlen egyszer sem élt vele. Talán nem túl nagy elrugaszkodás a valóságtól azt feltételezni, hogy Jelky Andrásnak egész egyszerűen jobban fűlött a foga a kalandos élethez, mint a szabósághoz.

Jelky, Jilka, vagy Jelleke?

Azt a már akkoriban is igen pedánsan működő holland bürokráciának köszönhetően pontosan tudjuk, hogy a Holland Kelet-Indiai Társasághoz 1755 őszén valóban belépett egy Jan Andries Jelleke nevű bajai magyar. Itt merül fel rögtön a következő kérdés, hogy miként lett Jelleke a Jelkyből? Erre két válaszunk is van. Az egyik, hogy Jelky András soha életében egy percig sem volt Jelky, az apját Ilka János Györgynek hívták és a korszakban a vezetéknevek írása meglehetősen esetleges volt, amolyan ahogy esik úgy puffanik módon használták őket. Ilka János György gyerekei között találunk Ilka, Jilka, Jülka, Jelka, Gilkó vezetéknévvel is anyakönyvezett gyerekeket (ebből egyébként egy idő után általánosan is akkora káosz kerekedett, hogy később, 1814-ben I. Ferenc császár és király megtiltja a vezetéknevek önkényes változtatgatását). Ilka úr András fiának a Jilka vezetéknév jutott, amiből az 1779-es könyv névtelen szerzője faragott Jelkyt, vélhetőleg a név magyaros jellegének kidomborítása lehetett a cél. Ez annyira jól sikerült, hogy a magyar ifjúsági irodalomban a magyar Robinson a mai napig Jelky Andrásként van jelen, annak ellenére, hogy az eredeti neve hősünknek legkésőbb 1930-ban már a kutatók számára ismert volt. Ekkoriban írta meg ugyanis a Jelky után Hollandiában kutató Kollár Kálmánnak Bernhard Sándor bajai főügyész, hogy Jelky valódi nevét nemzeti érdekből el kell titkolni: „Teljesen köztünk maradjon, jeles honfitársunk nem a széphangzású Jelky névvel jött a világra, hanem a legújabb itteni kutatások szerint valami ocsmány tót neve volt, ami hangzásában valahogy hasonlított a Jelky névre […] Természetesen már csak nemzeti szempontból is titkolni kell ezt a homályos származást.”

A Holland Kelet-Indiai Társaság és Batávia címere a 17. századból.A Holland Kelet-Indiai Társaság és Batávia címere a 17. századból. (Forrás: Universal History Archive/Universal Images Group via Getty Images)

A másik válasz ennél jóval hétköznapibb, a Holland-Kelet-Indiai Társaság holland írnoka egyszerűen félrehallotta Jelky/Jilka András nevét, mivel vélhetőleg nem sok magyarral volt dolga az életében, ezért a hősünk által bediktált nevet egy eléggé gyakori holland férfinév, a Jelle becézett formájaként jegyezte fel, így lett belőle Jelleke. Ez amúgy akkoriban egyáltalán nem volt szokatlan eljárás, elvégre az általános írástudatlanság közepette mégse lehetett megkérni a bakákat arra, hogy írják le a nevüket, mert akkor a seregnél mindenkit keresztnek, vagy iksznek hívtak volna.

Mi igaz a meséből?

Batávia a 18. század közepén.Batávia a 18. század közepén (Forrás: adoc-photos/Corbis via Getty Images)

Szóval Jilkából Jelleke lett és a holland adatok alapján a frissen bezupált magyar bakával a nagy robinsoni kalandokból egyik sem esett meg, ellenben fél év hajókázás után, tervszerűen megérkezett a kijelölt szolgálati helyére, Batáviába. Itt öt éven át szolgált katonaként, közben megnősült, egy Middleburg-i születésű holland nőt vett feleségül, később a batáviai polgárőrség tisztje lett, majd a várost vezető tanácsban is jutott neki hivatal. Ha összességében nézzük, egy szépen, egyenletesen emelkedő pályafutás rajzolódik ki a szemünk előtt, sem a korábbi, sem a batáviai tartózkodása alatti kalandosabb epizódoknak nem találjuk nyomát (ahogyan a korábbi robinsonos dolgaira, úgy a batáviai tartózkodása idején megtörténő lefokozására, újfenti besorozására, bújkálására, Japánba tett utazására sincs semmiféle bizonyíték).

Ellenben jelentős vagyonra tett szert és felesége halála után 1776 végén hazaindult Magyarországra, ahova valamikor 1777 második felében érkezhetett meg. Érdekesség, hogy a holland írnok által ráragasztott nevet hazatérése után is megtartotta. Joannes Andreas Jelleke néven veszi feleségül 1782-ben Budán a házvezetőnőjét, majd a nem sokra rá születő közös gyermekük is ugyanezt a nevet kapta.

Azt nem tudjuk, hogy Jilka Andrásnak mennyi köze volt Jelky András megszületéséhez, valószínű, már csak a dátumok egyezése miatt is, hogy a bécsi könyvecske szerzője jól ismerte Jilka történetét, még ha több pontatlanság is szerepel benne. Hogy a kalandok kiszínezését maga Jilka találta-e ki, vagy a névtelen szerző szeretett volna felülni az akkoriban divatos, nagy népszerűségnek örvendő és ezért rendes bevételt ígérő Robinson-vonalra, talán már sosem derül ki. Ami biztos, hogy egy bajai szabólegény a 18. század második felében Batáviában vagyonos emberré vált és lényegesen magasabbra emelkedett, mint amit egyébként társadalmi helyzetéből el tudott volna érni, ha megmarad a szabóságnál. És a hajótöréstől, meg a kalózoktól eltérően ez a része a történetnek nem mese.

• Jelky András
• utazó
• történelem