Hajnali 3 óra 15 perckor a német hadsereg mintegy három és fél millió katonája támadt hadüzenet nélkül a Szovjetunióra. A támadók mozgékonyságát 750 ezer ló, 600 ezer különféle gépjármű és 3350 harckocsi biztosította.

Rendelkezésükre állt továbbá több mint 4000 repülőgép, amelyek a tüzérséggel együtt jelentős mértékben járult hozzá a meglepetésszerű támadás sikeréhez. A 2900 kilométer széles, a Fehér-tengertől a Fekete-tengerig húzódó arcvonal egyes szakaszain a német csapatok már az első napon 20–60 kilométer mélységben nyomultak be a Szovjetunió területére, s ezt a gyorsaságot a következő napokban is tartani tudták.

Dúskálnának a bőségben

Mivel 1939. augusztus 23-án Németország és a Szovjetunió megnemtámadási szerződést kötött (Molotov–Ribbentrop-paktum), s szeptemberben együttesen rohanták le Lengyelországot, majd osztották fel egymás között a lengyel és a balti területeket, a támadás nemcsak Sztálint és a szovjet vezetést, hanem az egész világot meglepte. Pedig akik olvasták Hitler 1925-ben megjelent programadó írását, a Mein Kampfot, és figyelemmel kísérték a német nemzetiszocialista vezetők különféle nyilatkozatait, azok készülhettek volna rá.

Ezekből ugyanis nemcsak az derült ki, hogy Hitlert és a nácikat engesztelhetetlen gyűlölet fűti a bolsevisták és a velük részben azonosított zsidók ellen, hanem az is, hogy a sokat emlegetett élettér (Lebensraum) alatt az Uráltól keletre fekvő területeket kell érteni. „Ha rendelkezésünkre állna az Urál hegység felmérhetetlen gazdagsága és ásványkincseinek sokasága, valamint Ukrajna végeérhetetlen termékeny síkságai, melyeket nemzetiszocialista vezetés alatt aknázhatnánk ki, akkor a német nép dúskálna a bőségben” – jelentette ki maga Hitler már 1936-ban, tehát jóval Ausztria 1938-as annektálása, valamint Csehszlovákia 1938–1939-es dezintegrálása és részleges bekebelezése előtt.

És ez érthető is, hiszen ahhoz, hogy Németország a világhatalmak egyike legyen, előbb a kontinentális Európát kellett meghódítania.

A brit oroszlán és az orosz medve

A német támadásnak tehát részben ideológiai, részben gazdasági okai voltak. Utóbbiak már az első világháborús német vezetés, sőt számos XIX. századi német politikai gondolkodó vízióiban is fontos szerepet játszottak. E két tényező mellett számításba kell azonban vennünk egy harmadikat is: az 1940-es angliai csata kudarcát. Hitler – miközben a Szovjetunió finn és balti területeket kebelezett be, és visszacsatolta Besszarábiát – könnyedén térdre kényszerítette Dániát és Norvégiát, majd 1940 májusában a Benelux államokat, sőt júniusban Franciaországot is. Angliával azonban nem bírt.

Ez pedig magában rejtette azt a veszélyt, hogy az első világháború előtti és alatti helyzethez hasonlóan a brit oroszlán ismét összefog az orosz medvével, s ezzel meghiúsíthatja az „európai új rendre” vonatkozó német–olasz elképzeléseket. Ha azonban Oroszország elesik – jelentette ki Hitler tábornokainak –, „az arra fogja kényszeríteni Angliát, hogy békét kössön”.

Vagyis, ha a Szovjetunió megsemmisül, akkor Németország kontinentális hatalma akkora lesz, hogy előbb Churchill, majd utóbb Roosevelt is kénytelen lesz kiegyezni vele.

Barbarossa Frigyes

Első parancsát, melyben utasította a német vezérkart a Szovjetunió elleni támadás terveinek előkészítésére, 1940. július 31-én adta ki, a tervek december 5-re készültek el. Hitler jóváhagyta azokat, s december 18-án utasította az illetékeseket a Fall, illetve Unternehmen Barbarossa fedőnevű hadművelet részletes kidolgozására.

Az akció névadója Barbarossa, azaz Rőtszakállú Frigyes, a Német-római Birodalom XII. századi uralkodója és egyben a harmadik keresztes hadjárat vezetője volt. A támadás eredeti időpontját 1941. május 15-ére tűzték ki, ám ez Mussolini sikertelen görögországi hadjárata miatt halasztást szenvedett. Nem lehetett úgy megindulni, hogy a tervezett déli frontszakasz mögötti balkáni területek egy része ellenséges erők fennhatósága alatt áll. Ezért – 1941 tavaszán – előbb Jugoszlávia lerohanására és feldarabolására, majd Görögország és Kréta elfoglalására került sor.

A több mint egy hónapos késés végzetesnek bizonyult. Az őszi esők miatt felázott utak, majd a kezdődő tél lefékezték a Wehrmacht gyors előnyomulását, s közben a szovjet politikai és katonai vezetés is összeszedte magát. Az 1941. október és 1942. január közötti moszkvai csata a szovjet hadsereg átütő győzelmével végződött, ami új helyzetet teremtett az addig veretlen német hadsereg számára.

 

• történelem
• háború
• Szovjetunió