Miért győzték le a nácizmust Európában? Vajon Hitler beavatkozása a hadműveletekbe, a szövetségesek tengeri fölénye, vagy a kódtörők munkája volt a kulcstényező? Az európai győzelem 75. évfordulója kapcsán a BBC History összeállítást készített a háború utolsó és a béke első hónapjairól – ebből közlünk egy részletet arról, hogy neves 

A náci Németország 1945. május 8-án tette le a fegyvert, a dokumentumot Wilhelm Keitel írta alá Berlinben a szövetséges hatalmak képviselőivel. A BBC Historyban hat neves angolszász történész mondja el, szerinte mi vezetett Hitler vereségéhez.

1. A nácik elbizakodottsága

A nyugati fronton a szövetségesek ipari, tengeri és légi fölényének fontos szerepe volt a német hadigépezet megsemmisítésében. A győzelemhez azonban elengedhetetlen volt, hogy elfoglaljanak bizonyos területeket, és megsemmisítsék védőalakulataikat. Ezekben a harcokban a keleti fronton mérték a Wehrmachtra a legkeményebb csapást.

Szerintem a németek vereségének legfontosabb oka az, hogy Hitler és tábornokai alábecsülték a Vörös Hadsereget, és az ideológiájuknak megfelelően meg voltak győződve önnön felsőbbrendűségükről. A Szovjetunió megtámadása előtt nem minden parancsnok gondolkozott így, de sokan igen. A katonai felderítés a tények helyett arrogáns, rasszizmussal színezett feltételezéseket adott a Vörös Hadseregben uralkodó káoszról és inkompetenciáról. Ez elvakította a németeket, akik nem látták reálisan a Vörös Hadsereg igazi erejét, és a saját haderejük gyengeségeit.

A Vörös Hadsereg első, katasztrofális védekezési kísérlete látszólag a németeket igazolta. De az előrenyomuló német csapatok a szovjet ellenállás következtében egyre nagyobb veszteségeket szenvedtek, és a mozgékonyságukat egyre jobban csökkentették a hatalmas távolságok, a kíméletlen időjárás és a közlekedési infrastruktúra elhanyagoltsága.

Mire a németek 1941 decemberében elérték Moszkvát, a Blitzkrieg már kifulladt, és ezzel együtt foszlott szét a döntő győzelem lehetősége.

A következő 18 hónapban a Wehrmacht újra és újra megpróbálta magához ragadni a kezdeményezést – a legnagyobb propagandával Sztálingrádnál –, de egyszer sem sikerült döntő fölénybe kerülniük. Ezalatt a Vörös Hadsereg hadereje minden tekintetben nőtt. Ezt a hatalmas, brutális eszközök révén bővülő szovjet ipari termelés és az egyre nagyobb mértékű amerikai gazdasági segély tette lehetővé. A németek 1941 júliusában, Kurszknál elszenvedett vereségét követően a Vörös Hadsereg megállíthatatlanul nyomult előre, és a Wehrmachtnak többé már esélye sem volt arra, hogy visszaszerezze az előnyét.

Ben Shepherd, hadtörténész, a glasgow-i Kaledóniai Egyetem docense

2. A Szovjetunió elleni invázió

Hitler csapatainak 1941 júniusában megkezdett előrenyomulása a Szovjetunióban (vagyis a Barbarossa-hadművelet) a háború döntő pillanata volt, mivel ezt követően a Vörös Hadsereg elmondhatatlan emberi áldozatok árán először megállította, majd le is győzte a németeket. Egyesek azzal érvelnek, hogy az amerikai ellátmány (az alumíniumtól és a húskonzervektől kezdve, a bakancsokon és a teherautókon át a telefonkábelekig) jelentősen hozzájárult a szovjetek győzelméhez, de a keleti front kulcsfontosságú első 18 hónapjában a Szovjetunióba eljutó nyugati segély nem igazán volt számottevő, és egészen 1943-ig, amikorra a sztálingrádi csata a szovjetek győzelmével befejeződött, csak elhanyagolható mértékben járult hozzá a szovjet háborús erőfeszítésekhez.

Ahogy a jeles hadtörténész, Sir Michael Howard, az Oxfordi Egyetem és a Yale Egyetem 2019 végén elhunyt professzora mondta, ostobaság azzal játszadozni, „mi lett volna, ha”, mert ha egyvalami megváltozik, végtelen számú lehetőség tárul fel. Ennek ellenére én úgy gondolom, hogy ha Hitler a Barbarossa-hadművelet elindítása helyett Rommel erejét növelte volna, és befejeztette volna vele a Földközi-tenger és a Közel-Kelet elfoglalását, mint ahogy szerintem megtehette volna, akkor Churchill kormánya megbukik.

Ebben az esetben konzervatív kormány kerülhetett volna hatalomra Nagy-Britanniában, ami aztán a Németországgal kötendő kompromisszum és béke irányába mozdult volna el. Az első világháború tapasztalatai után nem hiszem, hogy a britek (a franciákhoz hasonlóan) hajlandóak lettek volna elviselni a borzalmas küzdelmet, ami a keleti fronton a németek megállításához kellett. Nem valószínű, hogy lett volna egyszerű út a háború megnyeréséhez, ahogy bármelyik más esetben sem létezett, amikor két, nagyjából hasonló erejű modern ipari állam háborúzott egymással.

Talán elgondolkozhatunk azon is, hogy mi lett volna, ha a nyugati szövetségesek addig nem csinálnak semmit, amíg ki nem fejlesztik az atombombát, és ezt vetették volna be Németország ellen. De ez feltételezi az Egyesült Államok háborúba lépését, és még sok más egyebet is. Végezetül, rengeteg embernek kellett meghalnia, mire legyőzték a nácikat, és bár ez legtöbbször nem így tűnt a nyugati szövetségeseknek és hátországaiknak, de utólag láthatjuk, hogy a munka oroszlánrészét a szovjetek végezték el.

Sir Max Hastings, hadtörténész, újságíró, 15 hadtörténeti kötet szerzője

3. A szövetségesek hadműveleti kapacitása

A történészek általában a stratégiai döntések és a frontharc szemszögéből nézik a második világháborút, de talán fontosabb kérdés, hogy hadviselő felek hogyan képesek hasznosítani az erőforrásaikat. Mostanában láttam egy fényképet, ezen a szövetségesek 1943 júliusában a szicíliai invázió előtt helyezik el tankjaikat a partraszálló hajókon. Pontosan azt mutatja, amire gondolunk: hatalmas mennyiségű hadianyagot és katonai erőt. Igazán az a lenyűgöző, hogy a háború elején sem Nagy-Britannia, sem az Egyesült Államok nem rendelkezett nagy hadsereggel, és mindkét ország légiereje is kicsi volt – az amerikaiaké egészen apró.

Ezek négy év alatt azonban exponenciálisan megnőttek, és képesek voltak az egész világon harcolni szárazföldön, vízen és a levegőben is, sőt még a Szovjetunió számára is tudtak ellátmányt küldeni.

Közismert, hogy az Egyesült Államok lett a szövetségesek fegyvergyára, de a sebesség, amellyel azzá vált, korántsem ismert. Az sem köztudott, hogy a brit hadsereg növekedése is hasonlóan lenyűgöző volt – például 132 500 repülőgépet gyártott, emellett az Egyesült Államok teljes ellátmányának 31 százalékát adta az európai hadszíntéren. A szövetségesek hadianyaggal való ellátását biztosító 1941-es kölcsönbérleti törvény mindkét félre érvényes volt.

Szovjet és amerikai katonák ünneplik a győzelmet Torgauban, 1945. április 26-án. Forrás: Wikipedia
A legfontosabb a fontossági sorrend meghatározása volt, amelyet egy nagyon világos cél vagy végjáték diktált, és a kutatást, fejlesztést és a termelést állította középpontba . Ezzel szemben Németország és Japán a kezdeti terjeszkedés után egy termelési spirálba zuhantak, amelyből nem tudtak kilábalni. Az élelmiszer- és üzemanyag-ellátás terén szenvedtek legnagyobb hiányt, de az ellátmány hiánya majdnem minden területen jelentkezett. Japán nem süllyesztette el a repülőgép-anyahajókat Pearl Harbornál, és Németország sem nyerte meg az angliai csatát, ezért amíg Nagy-Britannia és az Egyesült Államok háborúban maradtak, a gazdasági erejük biztosította számukra a győzelmet.

James Holland, történész, író, a második világháború szakértője, tíz második világháborúról szóló szakkönyv szerzője

4. Hitler kézivezérléssel irányította a hadműveleteket

A szövetséges hatalmak a náci Németország és az oldalukon harcoló más csapatok fölött aratott győzelmének legfontosabb tényezője az volt, hogy Hitler határozta meg, milyen offenzívákat indítsanak a németek és mikor. Döntései több alkalommal helytelennek bizonyultak. Bár a politikusok általában befolyásolni szokták országuk katonai tevékenységét, Hitler gyakran hagyta figyelmen kívül a vezérkar tanácsait, és rendelt el jelentős hadműveleteket, amelyek súlyos következményekkel jártak, és esélytelenné tették, hogy Németország elkerülje a vereséget.

Hitler 1941. június 20-án hagyta jóvá véglegesen a Szovjetunió megtámadását, és a náci invázió két nappal később meg is indult. A korai sikerek ellenére a hadjárat hónapokon belül kifulladt. Ahelyett, hogy a terveik szerint gyorsan legyőzték volna a szovjeteket, a németek felébresztették az alvó medvét, amely nem volt hajlandó mozdulni Moszkvából és Sztálingrádból. Rengeteg német katona halt meg vagy esett fogságba Sztálingrádnál, Leningrádnál és Moszkvánál. A keleti front, ez a hatalmas húsdaráló, emberek millióit őrölte fel. 1941. december 11-én, három nappal azután, hogy bejelentette a téli hadjárat végét, Hitler csatlakozott Mussolinihoz, és hadat üzent az Egyesült Államoknak, annak ellenére, hogy még nem sikerült legyőzniük a szovjeteket.

1943 tavaszán, a Wehrmacht megalázó sztálingrádi veresége ellenére Hitler továbbra is bízott a németek győzelmében. Jóváhagyta a Citadella-hadműveletet a kurszki frontvonalnál, ami a keleti front utolsó nagy offenzívája volt, és teljes katasztrófába torkollott. A Wehrmacht veresége után a szovjet hadsereg a front teljes hosszában nyugatra, Németország felé kezdett nyomulni. 1944 nyarára a nyugati szövetségesek által egyre inkább fenyegetett Németország komoly problémákkal találta magát szemben Olaszországban, Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában.

Hitler nem akarta föladni, és jóváhagyta a nyugati front utolsó ellentámadását, az Őszi köd hadműveletet, ami az ardenneki offenzíva néven is ismert, és szintén vereséggel végződött; ez lett az utolsó szög a németek koporsójában. Németországnak a továbbiakban esélye sem volt a győzelemre. Bár a szovjet, brit, amerikai és kanadai seregek győzték le Németországot, Hitler hibás döntései komoly szerepet játszottak a szövetségesek győzelmében Európában.

Mary Kathryn Barbier, hadtörténész, a Mississippi Állami Egyetem professzora

5. A T-34-es tank

1941 és 1945 között a Szovjetunió 58 681 darab T-34-es tankot gyártott. Nem ezek voltak a legnagyobb tűzerejű vagy a leggyorsabb tankok, de hatalmas számbeli fölényük miatt a Vörös Hadsereg egymás után nyerte a csatákat. „Végül – ahogy Sztálin állítólag közölte a T-34-esről – a mennyiség minőségbe csap át.” Bár a német páncélosok az egymás elleni küzdelemben jobbak voltak a T-34-eseknél, de nem tudtak felülkerekedni a szovjetek által a döntő csatákban bevetett háromszoros, négyszeres vagy esetenként ötszörös túlerőn, ahogy például Kurksznál történt, 1943 július–augusztusában.

A második világháború egyik alapvető statisztikai adata, hogy minden öt, harcban elesett német katonából négy (a szövetségesek kombinált légi offenzívájában meghalt civileket nem számolva) a keleti fronton esett el. Bár mi Nyugaton szeretünk az olyan eseményekre koncentrálni, mint a D-nap, az arnhemi vagy az ardenneki csata, Keleten sokkal nagyobb hadműveletek folytak, amelyek lehetővé tették, hogy a Vörös Hadsereg elfoglalja Berlint, öngyilkosságra kényszerítve Hitlert. Például az 1944 július–augusztusában lezajlott Bagratyion-hadműveletben, Fehéroroszországban a német Közép Hadseregcsoport mintegy 450 ezer főnyi veszteséget szenvedett el. Ezért volt a T-34-es (amely magában foglalja két fő variánsát, a T-34/76-ost és a T-34/85-öst) a legfontosabb tényező a nácizmus legyőzésében.

Andrew Roberts, hadtörténész, a King’s College London professzora

6. A Bletchley Park kódtörői

Több lengyel matematikus, amikor 1939 szeptemberében a szülőhazájukat elfoglalták, nyugatra menekült a német „Enigma” kódológép titkaival. Ez a gép úgy működött, hogy egy előre meghatározott, naponta változó kulcs szerint összekeverte az ábécé betűit. Franciaország 1940. májusi lerohanásától kezdve a német jelentéseket, amelyek gyakorlatilag az Enigma által generált zagyvaságok voltak, a szövetségesek röptében elfogták. Ezeket azután átjátszóállomások segítségével a buckinghamshire-i Milton Keynes melletti Bletchley Parkba továbbították, amely az Egyesült Királyság Kód és Titkosírás Iskolájának és az „Ultra” néven ismert kódtörő programnak adott otthont.

Bletchleyben több zseniális elme segített megalkotni a „bombáknak” nevezett elektromechanikus gépeket, amelyeket arra terveztek, hogy a segítségükkel kitalálják az Enigma gépek aznapi beállításait. 1940 márciusától kezdve ezek a gépek meggyorsították a német üzenetek dekódolását, lefordítását, és katonai hasznosságuk elbírálását. Az Enigma-üzenetek megfejtése hozzájárult az angliai csata megnyeréséhez, az Angliát fenyegető német inváziós erő felméréséhez, és különösen fontossá vált az atlanti-óceáni csatában, aminek kimenetelén múlott a britek túlélése 1941–1942-ben.

Az Enigma készülékekből szerezhető taktikai információ általában csak rövidtávon volt hasznos. A hosszú távú német stratégiai döntésekbe 1941 közepétől lehetett belelátni; innentől a német főparancsnokság a „Lorenz” vezeték nélküli távíró segítségével kezdett kódolt üzeneteket küldeni. Ez lehetővé tette a stratégiai célokhoz való hozzáférést, bár kezdetben pusztán emberi erővel törték fel, egészen 1944 februárjáig, amikor feltalálták a „Colossus” nevű kódtörő gépet, amely a világ első programozható digitális elektronikus számítógépe volt.

Nehéz pontosan felmérni, hogy a Bletchley-ben folytatott kódtörő tevékenység mekkora hatással volt a háború kimenetelére, hiszen az olasz és japán kódokat is itt törték fel. Amit tudunk, az az, hogy 1945. július 12-én Eisenhower tábornok és későbbi elnök egy titkos köszönőlevelet írt Sir Stewart Menzies-nek, aki mind Eisenhowert, mind Churchillt mindennap ellátta „Ultra” fordítással. Eisenhower azt írta: „Az információ, melyet Ön nyújtott nekem, felbecsülhetetlen értékű volt… Brit és amerikai katonák ezreinek életét mentette meg, és komoly mértékben hozzájárult, hogy ilyen gyorsan megfutamítottuk és megadásra kényszerítettük az ellenséget.”

Ezt Sir Harry Hinsley is megerősítette, aki maga is Bletchley-ben dolgozott, és később az angol titkosszolgálat második világháborús tevékenységéről szóló hivatalos kiadványok írója lett. Szerinte az Ultra nélkül „a háború nagyjából két, talán három, esetleg négy évvel hosszabb is lehetett volna”.

Peter Caddick-Adams, hadtörténész, a Cranfieldi Egyetem professzora

• nácizmus
• háború
• történelem