„Ne legyél kakas Bázelben 1474-ben, ez életem legnagyobb hibája” – mondhatná Peter Griffin a közepesen ismert mémből, ami így nézne ki, ha létezne. Illetve most már létezik, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy valóban nem volt életbiztosítás kakasnak lenni Bázelben 1474-ben, pláne ha a kakas tojást is tojt, mert ezt a helyiek rögtön úgy értelmezték, hogy maga a sátán költözött az állatba, hogy a természet rendjével ellentétes cselekedetre késztesse. Az ügyben még az is felmerült, hogy a tojásból esetleg egy baziliszkusz fog kikelni, így a kakast letartóztatták boszorkányság vádjával, majd egy rövid tárgyalás után máglyahalálra ítélték. Mint az évszázadokkal később kiderült, teljesen feleslegesen.

Ahogy azt korábban Mary Bateman, a yorkshire-i boszorkány kapcsán is felidéztük, Európában már a 15. század végén megkezdődött a boszorkányok rendszerszintű üldözése, miután VIII. Ince pápa bullát adott ki a témában, két német szerzetes pedig Malleus maleficarum címen könyvet írt a boszorkányok állítólagos gaztetteiről, és mindenkit felszólított az üldözésükre. A katolikus egyház korábban a Canon Episcopira hagyatkozott a boszorkányság megítélésében, ami nagyon röviden összefoglalva azt mondta ki, hogy boszorkányok valójában nem léteznek. Ez persze nem jelentette azt, hogy a társadalom, vagy akár maga az egyház akkoriban ne hitt volna a boszorkányokban, maga a kánonjogi szöveg is arról szól, hogy a püspököknek száműzniük kell az egyházközségből őket.

Az viszont világosan látszik, hogy a boszorkányoknak ekkor még nem tulajdonítottak valódi hatalmat, inkább azt gondolták, hogy az ebben való hit az ördög által a gyenge akaratúakra bocsátott látomások következménye. Ami természetesen még mindig eretnekség, de valódi veszélyt nem hordoz. A 15. század végére viszont a fent említett okok miatt már egészen más volt az egyház, és ebből következően a társadalom hozzáállása a kérdéshez. Az emberek egyre inkább hittek a boszorkányok erejében, emiatt egyre keményebb büntetéseket is szabtak ki azokra, akiket boszorkánysággal vádoltak meg. Így jutottunk el az évszázadokig tartó kegyetlen boszorkányüldözésekhez, amikor is a megvádolt nőket általában máglyahalálra ítélték.

Ez fontos szerepet játszott a bázeli kakas elítélésében, mert a közhiedelem szerint a kakastojás fontos alapanyaga volt a boszorkányok főzeteinek és varázslatainak, de nem ez volt az egyetlen oka annak, hogy a bázeliek minél előbb meg akartak szabadulni a sátán kakasától. A 12. században íródott De naturis rerum című mű többek közt azt is taglalta, hogy amennyiben egy kakas tojását kikölti egy varangy, abból baziliszkusz fog kikelni, amelynek tekintete halálos, lehelete mérgező, elpusztítani pedig csak a saját tükörképével vagy egy kakas kukorékolásával lehet. Vagy esetleg egy menyét segítségével, amelynek állítólag nem tud ártani a teremtmény, viszont olyan a mérge, amely végez a baziliszkusszal.

Persze olyan praktikák is léteztek, mint hogy a kakas gazdájának át kell dobnia a tojást a háza fölött úgy, hogy az ne érjen hozzá a házhoz, de a legegyszerűbb megoldás persze az volt, ha minél előbb elpusztították az állatot, nehogy ipari mennyiségben termelje a baziliszkusztojásokat. Így tehát nem volt meglepő, hogy Bázelben valóságos tömeghisztéria tört ki a kakas miatt, a város lakói pedig rövid úton letartóztatták az állatot boszorkányság vádjával, majd gyorsan tárgyalásra is bocsátották az ügyét. Ez furcsán hangozhat, de ekkoriban az állatokat is ugyanúgy el lehetett ítélni, mint az embereket, és maga a folyamat is pontosan ugyanaz volt, a kakas még saját védőügyvédet is kapott.

Ebből a feljegyzések szerint egy egészen bizarr ügy bontakozott ki, ahol az ügyvéd azzal érvelt, hogy ügyfele valóban rejtélyes tojást tojt, de nincs bizonyíték arra, hogy ezzel bárkinek ártott volna. Ráadásul, tette hozzá, a tojást nem szándékosan tojta, ezért megbüntetni sem lehet emiatt, ha pedig az a vád, hogy rávették az ügyfelét a boszorkányságra, a kakast akkor is fel kellene menteni, mert nincs arra vonatkozó feljegyzés, hogy a sátán paktumot kötött volna állatokkal. Az ügyész erre a Bibliát segítségül híva azt válaszolta, hogy a sátán nem megállapodást kötött, hanem egyenesen megszállta a kakast, hasonlóan ahhoz, amikor Jézus egy légiónyi tisztátalan lelket űzött ki a gadarai megszállottból, a lelkek pedig a közelben legelésző disznókba mentek bele, a konda pedig a tengerbe fulladt.

Ez a feljegyzések alapján eredményes érvelés volt, a kakast elítélték, aztán máglyán elégették a tojásával együtt.

A sztorinak itt akár vége is lehetne, de pár évszázaddal később jött a következő csavar, 1922-ben egy westminsteri baromfikiállításon feltűnt egy állat, ami ránézésre kakasnak tűnt, de tojásokat tojt. Ahogy azt E. V. Walter egy későbbi tanulmányban összefoglalta, a jószág tollazata alapján kakasnak nézett ki, a viselkedése és a hangja viszont tyúkra emlékeztetett, mindemellett pedig tojásokat tojt. Eleinte persze nem volt egyértelmű, hogy valóban ő tojja-e a tojásokat, mert valaki folyamatosan eltérő méretű, színű és eredetű tojásokat dugdosott a ketrecébe, de az állat alatt azután is találtak tojást, hogy elzárták a külvilágtól. Eközben Wisconsinban is találtak egy kakasnak tűnő állatot, ami tojásokat tojt, így pedig hamar összeállt a kép – a „kakasok” valójában hormonzavaros tyúkok voltak, a későbbi kutatásokból pedig kiderült, hogy az állatok petefészkét érintő betegségek és daganatok vezethetnek a hímekre jellemző másodlagos nemi jellegek kialakulásához.

 

 

• Bázel
• kakas
• boszorkányüldözés