Mikor az ember azt gondolná, hogy Putyin világát nem lehet még egy könyvben eredetien leírni, megjelenik a brit-orosz Peter Pomerantsev, aki egy szarkasztikus valóságshow rendezőjének szemével mutatja be az ország abszurd kettősségét. A Semmi nem igaz, bármi lehetséges egyszerre nevetséges és szomorú, remek olvasmány.

Pomerantsev könyvében Oroszország önmaga paródiája: ahol a moszkvai házakat lebontják, majd felépítik ugyanolyanra, miközben egy fiatal várostörténész kefírrel és vodkával a zsebében tüntetéseket szervez. Ahol fiatal lányok hatalmas pénzeket fizetnek azért, hogy egy Aranyásó Akadémián megtanítsák őket a sugar baby-lét rejtelmeire. Ahol egy vidéki gengszter népszerű sorozatot rendez, majd termékeny íróvá avanzsálja magát. Ahol tisztítószerek importálásáért és eladásáért egy őszinte üzletasszonyt könnyedén, hónapokra börtönbe dugnak. Ahol egy motoros banda bőrdzsekis tagjai Isten küldötteként tekintenek magukra.

És ahol az embereknek több szavuk van a megvesztegetésre, mint az eszkimóknak a hóra.

A legtöbb leírásban Oroszország nyomasztó, igazságtalan és illiberális állam, de a producer tálalásában egy színes tragikomédia végtelen mennyiségű csattanóval, szellemes viccekkel és haláli figurákkal.

A kötet egy olyan népet ír le, aminek a változás a vérében van. Egy olyan országot, ahol teljesen normális az, ha valaki hirtelen emelkedik fel a társadalmi ranglétrán, de ugyanilyen megszokott az is, ha hirtelen lezuhan. A pénz központi elem: azzal bármi lehetséges, de anélkül semmi. És persze fontos szerepe van az Elnöknek is, aki mindenhol ott van, még az ellenzékben és a liberális, nyugatias médiumok szerkesztőségében is.

Peter Pomerantsev: Semmi nem igaz, bármi lehetséges – Az új Oroszország szürreális szíve
2019, Európa Könyvkiadó
320 oldal, 3999 Ft

A könyv szerzője és narrátora, Peter Pomerantsev emigráns orosz szülők gyereke. Angliában nőtt fel, de nosztalgikusan vonzódik a keleti hatalomhoz, és a 2000-es években, az olajárrobbanás idején költözik az országba. Ekkor valószínűleg a legőrültebb körhintán láthatja az országot: a gyors felemelkedés, a hirtelen gazdagság és az illiberális demokrácia fénykora ez az Oroszországban.

Pomerantsev ebben az időben népszerű tévécsatornánál „tényszórakoztató” műsorokat szerkesztett. A feladata az volt, hogy minél több boldog, színes és lehetőleg nyugatias történetet mutasson be: egy vak focista történetét, az Aranyásó Akadémia tanoncainak mindennapjait, reptereken búcsúzkodó vagy találkozó párok és családok életét.

Tökéletes körítés ez ahhoz, hogy az ember megismerje a Kreml PR-ját, a legfontosabb, nyugatról Oroszországba vándorolt üzletembereket, az Oroszországból nyugatra költöző milliárdosokat, a legbizarrabb társadalmi csoportokat és legnagyobb partikat. És a megkötött kezű média működését.

Ott van például a Russian Times, ahol angol anyanyelvű szerkesztők és hírmondók kívülről nézve a nemzetközi álláspontot mutatják be, ahol a WikiLeaks főszerkesztője, Julian Assange, és George Galloway, a szélsőbalos brit politikus is vezetett műsort, és ahol a korábban CNN-es Larry Kingnek saját programja van – de közben a Kreml mozgatja a szálakat, a főszerkesztő irodájában pedig egy Kalasnyikov áll a falnak támasztva.

A könyv nagy része leírásokból és személyrajzokból áll, helyenként történelmi részletekkel vagy szociológiai perspektívával tűzdelve. Az utolsó fejezetekben Pomerantsev oknyomozó riportba kezd, öngyilkos modellek és őrült szekták titkát próbálja feltárni. Ez már egyáltalán nem olyan vicces és felhőtlen téma, mint a korábbiak – ez az ország sötétebb oldala, ahol televíziós jósok próbálják elvonni a figyelmet a Szovjetunió széteséséről, és Amerikából importált önsegítő csoportok okoznak függőséget.

A mű nagy részében Pomerantsev angolként ír Oroszországról. Az utolsó fejezetben nézőpontot vált: itt már Londonról ír oroszként – a posztkommunista milliárdosok fényűző, nyugati életéről.

Végül Pomerantsev elhagyja Oroszországot, és visszatér Londonba, hogy újra ott helyezkedjen el, s ezzel búcsút vesz a furcsa kettősségek világától, és a nyugati szemmel nevetséges orosz mindennapoktól. A szarkazmus és a humor csak egy ideig tudja a felszínen tartani: a moszkvai életében egyre többet szerepel a politika. Végülis Oroszországban egy rendezőnek két lehetősége van: továbbra is neonszínekben pompázó, szigorúan boldog valóságshow-kat ír, vagy nagy költségvetésű dokumentumfilmeket, amik a rezsimet támogatják.

A könyv így egy „hazatérés” krónikája: annak a leírása, hogy meddig dolgozhat az ember az orosz médiában anélkül, hogy átvenné a korrupt mentalitást és apró fogaskerékként beilleszkedne az Elnök propagandagyárába.

A magyar olvasónak a könyv felénél arcára fagy a mosoly. Túl sok tragikomikus elemet ismer fel: a tömött utakon szirénázó, fekete luxusautókat, amik elől mindenki engedelmesen elhúzódik. A Nagy-Oroszországról álmodozó, nacionalista taxisofőröket. A televíziós jósokat, a kihallgatószobák fölé épített plázákat, az autós vizsgáztatókat, akik csak pénzért adnak jogosítványt. Pomerantsev fájdalmasan jól ragadja meg az egykor Szovjetuniót alkotó országok jellegzetességeit, és a bennük rejlő abszurd humort.

A Semmi nem igaz, bármi lehetséges angolul 2014-ben jelent meg, és többek között a The Guardian, a New York Times és az Independent is elismerően írt róla. Pomerantsev következő könyve 2019 júliusában jelent meg, This is Not Propaganda: Adventures in the War Against Reality (Ez nem propaganda: Kalandok a valóság elleni háborúban) címmel. Ebben propagandáról, dezinformációról és persze Oroszországról ír – reméljük, hamarosan ezt is olvashatjuk magyarul.

 

• könyvajánló
• Oroszország
• Peter Pomerantsev