MENÜ
2025. március 9.
Franciska, Fanni

A harmadik leggyakoribb magyarországi halálokon segítene ez a startup

hirstart.hu

Egy 300 ezer eurós üzletre csapott le Wáberer György a Cápák között legutóbbi részében.

A Motion Scan nevű vállalkozás stroke-os betegeken segítene, írja a Pénzcentrum.

Dr. Árvai Péter és Pető Levente életek millióit mentené meg a Motion Scan nevű vállalkozással a mesterséges intelligenciával, szakterületük a stroke. Azért ezzel kezdtek foglalkozni, mert Péter rengeteg kórképpel találkozott, és rossz hatásfokkal lehet felismerni.

A stroke a világon a harmadik legnagyobb halál ok, csak Magyarországon évente 35-40 ezer eset történik, felépülni teljesen szinte lehetetlen belőle.

Az állapot már a stroke elindulásakor borzasztó pusztítást végez, az agyban percenként kb. 2 millió agyi sejt pusztul el. Az orvostudomány a jelenlegi állás szerint csak megnyitni tudja az agyi érelzáródást, amit a betegek kevesebb mint 7 százalékánál sikerül, ezért annyira fontos az idő.

A tünetfelismerés jelenleg rendkívül lassú, egy beteg átlagosan több mint 12 óra után ér kórházba, ezen gyorsítana a magyar startup.

A Motion Scan egy okosóra-alkalmazás, ami a mesterséges intelligencia segítségével még időben felismeri a stoke-ot.

Egy piacszintű, nagytömegben terjeszthető applikációt szeretnének fejleszteni, és a piacra lépni, ehhez 300 ezer eurót, azaz 120 millió forintot kértek a Cápáktól, cserébe 10 százalékos részesedést ajánlottak.