A gyakorlott gombászoknak már nem kell bemutatnunk az év első gombáit, azonban, ha kezdőként fésüljük a füvet, vagy bogarásszuk az avart, jó, ha tudjuk, hogy nézi ki az, amit keresünk. A tavasz első gombái már március végén, április elején fellelhetőek az erdőkben, erdőszéleken és mezőkön, azonban ezeknek egy része csak igazán limitált ideig gyűjthető. Sajnos nagyon rövid a szezonja például a kucsmagombának, pedig valódi luxusélelmiszerként tartjuk számon, ilyenkor számtalan elegáns étteremben kapható megtöltve, vagy ízletes kucsmagombamártás formájában.

Ízletes kucsmagombaÍzletes kucsmagomba

A kucsmagombák a magyar erdőkben őshonos gombafélék közé tartoznak, különleges tulajdonságuk, hogy nem „kalapjuk”, hanem gyűrött mintázatú, szabálytalanul lebenyes „süvegjük” van. A legkeresettebb faj az ízletes kucsmagomba, azonban leggyakrabban a cseh kucsmagombával találkozhatunk: habár a két faj megjelenésében hasonlít egymásra, ha közelről megfigyeljük őket, egyértelműen látható a különbség. A kucsmagombafélék jellemzően tavaszi gombák, a természetben minden más gombafajt megelőznek; legnagyobb mennyiségben márciustól a nyár elejéig találkozhatunk velük, de április és május a csúcsszezon.

Erdőszéli csiperke

Áprilistól kezdve gyűjthető a magyar mezőkön és erdőkben az erdőszéli csiperke, egy igazi „klasszikus”, amelynek a termesztett, bolti rokonát már mindannyian kóstolhattuk. Ez egy aránylag nagytestű gombafaj, kalapja 8-15 cm szélesre nő meg, fiatal korában domború, később laposan elterülő. Az erdőszéli csiperke egy fehér-krémsárga, sima, vagy finoman pelyhes gombafaj, vastag húsa és kissé diós, kellemesen jellegtelen íze miatt sokan szeretik. Vigyázzunk, ha ezt gyűjtjük, mert könnyű összekeverni a mérgező gyilkos galócával!

A harmadik népszerű tavaszi gombánk nem más, mint a szegfűgomba – rá nemsokára bővebben is kitérünk -, egy igazán ízletes apróság, amelyet Magyarország egyik legismertebb gombafajaként tartunk számon – könnyű felismerni a csoportosan növő, apró kalapú gombákat, azonban őket is megéri egy gombaszakértővel átvizsgáltatni, nehogy összekeverjük a mérgező kerti susulykával, vagy a mezei tölcsérgombával.

Kevésbé közismert, de szintén ehető gombafaj a tövisaljagomba, amit kora tavasszal szedhetünk a rózsafélék bokra alatti füves-bokros területeken (pl. csipkebogyó bokor alatt). Már áprilistól szedhető továbbá a májusi pereszke, ami szintén egy közkedvelt, fűszeres illatú gombafaj, a későbbiekben pedig, május legvégén, nyár elején indul a rókagomba szezonja, amit még mindig az aránylag korai, de már nyári gombafajták közé sorolunk.

Mezei szegfűgomba

Április elejétől tonnaszám szedhetjük a magyar réteken, mezőkön és legelőkön, és egyébként bármilyen, mohás aljzatú füves területen a szegfűgombafélék családjába tartozó mezei szegfűgombát, amelyeket gyakran nagy csoportokban, „boszorkánykörökben” találhatunk meg. A szegfűgomba kalapja fiatal korában domború, ám ahogy a gomba idősödik, ellaposodik, kipúposodik; színe a világosbarna árnyalataiban játszik (bőrszínű, tejeskávészínű vagy rozsdabarna). A gombák kalapjai kerek alakúak, átmérőjük mindössze 2-4 cm – ennél nagyobb darabok ritkán fordulnak elő, és általában sajnos kukacosak is. A gombák vékony tönkje 4-8 cm hosszúságú, a kalaptól nehezen választhatóak el (csak a kalapot szokták árusítani, maximum 1 cm tönkkel).

A szegfűgombát mérgező rokonaitól (kerti susulyka, mezei tölcsérgomba) leginkább jellegzetes, fűszeres, enyhén szegfűszegre emlékeztető illata alapján különböztethetjük meg, hiszen egy nagyon aromatikus és jóízű típusról van szó. Közeli rokonfaja az erdei szegfűgomba, melynek kalapja fehéres színű, tönkje sötétebb – szintén egy keresett, jóízű és ehető szegfűgombafaj, ami nyáron és ősszel is gyakori, tipikusan az erdei avarban keresendő típus. Nézzük, mit érdemes tudni a szegfűgomba gyűjtése, feldolgozása kapcsán!

A gombagyűjtés alapszabályai kapcsán ne feledkezzünk meg arról, hogy egy fő naponta legfeljebb 2 kilogrammot gyűjtögethet szabadon a természet kincsei közül (ez vonatkozik a gyógynövényekre, a vad bogyósokra, a gombákra és a virágokra egyaránt), nem természetvédelmi- vagy magánterületről (itt külön engedélyhez kötött a gyűjtögetés). A leszedett gombákat – még akkor is, ha van rutinunk a gombászásban - érdemes bevizsgáltatni a legközelebbi gombavizsgálóban: pár perc az egész, a szolgáltatás ingyenes. Amennyiben nem vagyunk biztosak egy adott gomba fajában, semmi esetre se szedjük le azt, és pláne ne rakjuk be a többi gomba közé a kosárba – ha mégis bekerül egy mérgező darab, sajnos az egész gyűjtést ki kell dobni.

A szegfűgombát – ahogy ez bármilyen más gombára is igaz – érdemes szellős kosárba, papírdobozba gyűjteni (a nejlonzacskót kerüljük!), és mihamarabb feldolgozni a gyűjtést követően, hiszen sérülékeny, gyorsan romló élelmiszerről van szó. A gombát tisztítsuk meg a sáros tönkrészektől kézzel (használjunk hozzá kést), és csak akkor öblítsük le őket, ha muszáj – az áztatást mindenképp kerüljük, mert a gombafélék megszívják magukat vízzel!

A szegfűgombával egyébként nem sok dolgunk van: a megtisztított kis gombácskák tönkjének alsó felét vágjuk le (ezek túlságosan rágósak), és máris mehetnek az üvegbe (olajban, ecetes és sós lében is eltehetők), az aszalógépbe (a későbbiekben újra felhasználhatjuk őket fűszergombaként), vagy egyszerűen a fagyasztóba is, hiszen levesbe, gombapaprikásba így is kiváló csemege lesz. A szegfűgombát egyébként bármilyen más gombához hasonlóan használhatjuk: készülhet belőle leves, rántotta, ragu, ízletes gombapaprikás, gombamártás is.

• gomba
• erdő
• természet
• konyha