Csökken a GDP, miközben az infláció továbbra is extrémen magas: Magyarország is megérkezett a stagfláció nem túl vidám időszakába. Vannak ugyan ennél sokkal rosszabb gazdasági helyzetek is – például mindenképp jobban jártunk, mint ha hiperinfláció lenne –, de mégis különlegesnek számít ez az állapot: a krízisek változatos fajtái közül ez az, amelyre a legnehezebb megtalálni a megoldást.

Nagyon-nagyon ritka az a helyzet a gazdaságban, amikor egyszerre minden elromlik. Általában egy válság vagy úgy néz ki, hogy munkahelyek tömegei szűnnek meg, de ilyenkor az árak nem szállnak el (2007-ben 8 százalékos volt a magyar infláció, 2009-re ezt megfelezték, de például az 1929-1933-as világválság alatt sok helyen még csökkentek is az árak), vagy úgy, hogy az infláció durvul el, viszont a munkahelyek megmaradnak, ahogy a gazdasági növekedés is. Most Magyarország elért a stagfláció időszakába, ilyenkor pedig mintha mindenből kiválogatnánk a legrosszabbat: drágul minden és a gazdaság is vagy visszaesik, vagy érdemben nem növekszik. Ennek egy még rosszabb változata van, amikor még a munkanélküliség is megugrik, ezt egyelőre megúsztuk.

Van egy városi legenda egy miniszterről, aki egy professzor alaposságával leírta az ilyen helyzet közgazdaságtani alapjait, majd elégedetten levezette az egyenletekből, hogy nincs megoldás. A történet hitelességét erősen rontja, hogy legalább három névvel terjed, ki volt az illető – de a lényeg úgyis a tanulság: a politikusoknak valamit muszáj kitalálniuk, akkor is lépniük kell, ha igazán jó döntés nincsen. Ha mást nem, a legkisebb rosszat ki kell választani.

Az alapprobléma viszonylag egyszerű. A gazdasági visszaesés ellen lehet tenni némi állami költekezéssel, laza költségvetési politikával, csakhogy ez inflációt okoz. Az árak elszállását pedig úgy tudják megfogni, ha a jegybank kamatokat emel, a kormány pedig visszafogja a kiadásait, ami kapásból hozza magával azt, hogy visszaesik a gazdaság. Innen szép nyerni.

 

• infláció
• drágulás
• áremelkedés