Horváth Balázs, a Széchenyi Egyetem környezetkutatója, A beteg bolygó című könyvében az vizsgálta, hogyan változott az életünk az elmúlt tízezer évben. A műben hangsúlyos a két ma is létező életmód, a vadászó-gyűjtögető és a mezőgazdálkodó kitárgyalása, azok előnyeivel és hátrányaival együtt, tudományos alapossággal. A könyv egyik meglepő állítása, hogy nem elképzelhetetlen, hogy a mezőgazdaságra való áttérés volt az igazi eredendő bűn.

A mezőgazdaság (vagyis a kertészet, a földművelés és a pásztorkodás) legalább öt helyen, egymástól függetlenül jelent meg a bolygónkon. Elképzelések szerint a mai Közel-Keleten a növénytermesztés i.e. 8500, az állattenyésztés i.e. 8000 körül indult. Más kutatások szerint Kínában ugyanekkor már termesztettek rizst és kölest; Mezoamerikában kukoricát, babot, tököt vagy paradicsomot; az Andokban pedig burgonyát, földimogyorót vagy kinoát – olvastuk a Qubiten.

A mezőgazdaság és benne az eke megjelenése is ördögi kört indított el (Fotó: Pixabay, Momentmal)
A mezőgazdaság, és benne az eke megjelenése is, ördögi kört indított el (Fotó: Pixabay, Momentmal)
Az első farmerek még nem tudták, hogy ördögi kört indítottak el. A mezőgazdaság lényege ugyanis éppen az, hogy az ember úgy módosítja a környezetét, hogy több táplálékot adjon, mint egyébként tenné, amivel nagyobb emberi népesség eltartása válik lehetővé. Ezzel megváltoztak a korábbi “játékszabályok”. A vadászok tudták, hogy nagyobb erőfeszítéssel talán egy darabig többet ehetnének, de a zsákmányolt fajok ritkításával aláásnák saját jövőjüket. A mezőgazdálkodás megjelenése után viszont minél többet dolgoztak az emberek, annál több táplálékra tehettek szert, fajritkulás nélkül. A lustaság többé nem volt kifizetődő, sőt előnybe kerültek azok, akik kemény munkával többet tudtak kicsikarni a természetből.

Azért akkor jelenhetett meg ez az életmód, mert a legutóbbi jégkorszak ebben az időben ért véget. A szárazföldi jégburok olvadni kezdett, a tengerszint jelentősen megemelkedett. Ennek következtében a szárazföldek területe globálisan drasztikusan csökkent. Például a Tigris és Eufrátesz folyók összefolyásának környékét is elöntötte a tenger. A kellemes éghajlat, a gyümölcsöktől roskadozó fák és a vizekben, halakban és puhatestűekben gazdag vizek miatt sokan ezt a területet jelölik meg a bibliai édenkert helyének is. Az addig hobbiként gyakorolt mezőgazdálkodás pedig létszükséggé vált, és minél tovább művelték, annál kisebb eséllyel tudtak később visszatérni kényelmes életmódjukhoz.

Az Ószövetség az édenkertből való kiűzetéstől, a görög mitológia pedig Pandóra szelencéjétől származtatja az addig minden gond nélkül élő emberiség problémáit: az éhínséget, a betegséget és a fáradságos munkát. Kutatók szerint korántsem elképzelhetetlen, hogy a mezőgazdaságra való áttérés volt az igazi eredendő bűn.

A világ nagyobbik része azonban sokáig nem volt hajlandó volt áttérni a nagy megerőltetést igénylő mezőgazdálkodásra. A kutatók emögött négy fő okot sejtenek: a nagy termetű vadállatok megfogyatkozását, a nagy termésátlaggal kecsegtető vad növények terjedését, a gazdálkodáshoz szükséges technológiák (például sarlók, mozsarak) megjelenését; és az emberi populációk létszámának és népsűrűségének fokozatos növekedését.

A mezőgazdaság népességnövelő hatása több tényezővel is magyarázható. A mezőgazdasági területeken szinte csak a táplálásunkra alkalmas fajok élnek, így egy négyzetkilométernyi mezőgazdasági terület tízszer, vagy akár százszor annyi embert is el tud tartani, mint egy négyzetkilométernyi vadon. Emellett azt sem lehet elhanyagolni, hogy a vadászó-gyűjtögető társadalmakban a férfiak vadásztak, míg a nők gyűjtögettek, és a kettő közül egyértelműen a gyűjtögetés volt a domináns, ezért a nők megbecsültsége megegyezett a férfiakéval. A mezőgazdaság elterjedése óta a nők társadalmi helyzete sokat romlott, ami azzal is járt, hogy több gyereket kellett szülniük, mint amennyit maguktól vállaltak volna – a világ egyes részein ez máig így van.

A mezőgazdaság megjelenése ugyanakkor nem szüntette meg az éhezést, nem növelte az általános jólétet, és nem adott hosszú életet, biztonságot vagy több szabadidőt. Mindezeknek az ellenkezője történt.

A természeti népekre jellemző napi 2-3 órás „munka” helyett a mezőgazdálkodóknak idejük sokkal nagyobb részét kellett a puszta fenntartásukra fordítani, ráadásul a civilizációk kialakulásával a társadalmi egyenlőtlenség és a háborúskodás miatt is nőtt az emberi szenvedés mennyisége. A gyűjtögető-vadászók táplálkozása sokkal gazdagabb is: magas szénhidrát- és zsírtartalmú táplálékok helyett jórészt nyers gyümölcsökre, zöldségekre, dió- és mogyorófélékre, mézre és alacsony zsírtartalmú, de nagy telítetlenzsírsav-tartalmú vad- vagy halhúsra alapozzák étrendjüket. A 20. századot megért természeti népek körében végzett kutatásokból kiderült, hogy fogaik még idősebb korban sem szuvasodnak, vérnyomásuk nem nő a korral, és a keringési betegségek és a rák is csak rendkívül ritkán fordul elő köreikben – miközben a civilizált világ kétharmada, a magyarok háromnegyede ilyen betegségekben hal meg.

• mezőgazdaság
• gazdálkodás
• földművelés