Érdekes helyzetet teremt a villamosenergia-piacon az a különadó, amit szerdán jelentett be Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón arról beszélt, hogy a kabinet döntése értelmében jövőre nem emelkedhet a villanyszámla tetemes részét kitevő rendszerhasználati díj. Ahhoz pedig, hogy ennek fedezetét előteremtsék „extraprofitadót fognak kivetni a kiegyenlítő szolgáltatást nyújtó erőművekre”. Márpedig ezek jellemzően épp a gázzal működő erőművek.

A kormány tehát első ránézésre kissé paradox módon azt a szegmenst adóztatja, amelynek a költségei a legnagyobb mértékben emelkedtek, és amely miatt a villamosenergia ára is hatalmasat nőtt az elmúlt másfél évben. Mindezt ráadásul végső soron a napelemek miatt.

Csapok és dugók

A furcsa ellentmondás magyarázata a villamosenergia-piac sajátosságaiban keresendő. Ifj. Chikán Attila, az ALTEO vezérigazgatója pár éve egy cikkünkben találó hasonlattal magyarázta el, hogyan is működik ez a szektor. Eszerint a villamosenergia-rendszer olyan, mint egy nagy kád. Van kismillió lefolyó alul (ezek a fogyasztók), amiket néha bedugnak, néha kihúznak, és néhány nagyobb, illetve több kisebb csap (ezek az áramot előállító termelők), amelyekből különböző intenzitással folyik a víz.

A cél pedig végső soron az, hogy a kádban mindig ugyanannyi víz legyen.

Amikor otthon bekapcsoljuk a tévét, akkor kihúzunk egy kis dugót, amikor lekapcsoljuk a lámpát akkor pedig bedugunk egyet. Ugyanígy amikor a paksi atomerőmű termel, akkor egy hatalmas csapból folyik a víz, míg amikor a háztetőnkön lévő napelem elől eltakarja a napot egy felhő, akkor egy sokkal kisebb csap elzárul.

A kihívást az elmúlt években épp az jelentette, hogy nagyon megszaporodtak az olyan csapok, amelyekből ha nem is teljesen előre jelezhetetlenül, de némileg azért össze-vissza folyik a víz. Könnyen szabályozható, egyszerűen nyitható és zárható csapból viszont nem lett több. Előbbi kategóriába az időjárásfüggő megújulók, utóbbiba a hagyományos, jellemzően gázalapú hőerőművek tartoznak.

Annak a biztosítása, hogy a kádban mindig ugyanannyi víz legyen, a rendszerirányító (Magyarországon a Mavir) feladata. A Mavir ezt úgy tudja megtenni, hogy elég nagy pontossággal előre megbecsüli a lefolyókon elfolyó és a csapokból beömlő víz mennyiségét, tehát az áramfogyasztást és a termelést is.

Teljesen pontosan azonban egyiket sem lehet előre jelezni, így szükség van vészmegoldásokra: kellenek olyan csapok, amelyeket ha kell meg lehet nyitni, vagy el lehet zárni.

Ezért a Mavir megállapodik erőművekkel, amelyek vállalják, hogy meghatározott kapacitással működnek, szükség esetén azonban csökkentik, vagy növelik a termelésüket. Alapjáraton a csap meg van nyitva, de nem teljesen, így ha kell lehet növelni vagy akár csökkenteni a befolyó víz mennyiségét. Ezt hívjuk kiegyenlítő energiának.

Fontos azonban, hogy a csapok könnyen nyithatóak és zárhatóak legyenek. Magyarul ezt csak olyan erőművekkel lehet eljátszani, amelyek teljesítménye könnyen és gyorsan szabályozható. A gázos létesítmények pedig ilyenek.

Elszálló árak

Ahogy már említettük, az elmúlt években az változott meg, hogy rengeteg napelem lépett be a rendszerbe, ezek pedig olyan csapok, ahol nem lehet szabályozni a víz mennyiségét, sőt előre jelezni is csak bizonyos korlátok között képesek a várható mennyiséget. Emiatt nehezebb lett a Mavir feladata: gyakrabban és többet kellett tekergetni a könnyen nyitható és zárható csapokat, amelyekből viszont nem lett több.

Ez elég kényelmes piaci pozíciót teremtett az ilyen csapok tulajdonosainak, azaz azoknak, akik gázos erőműveket működtetnek. A kereslet viszonylag stabil kínálat mellett ugrott meg, ami természetesen az árak emelkedésével járt. Ahogy a fenti ábrán is látszik, a kiegyenlítő áramnak az ára (a többletvíznek, ami a kádba folyik a szabályozható csapokból) már a nyári hónapokban is négy-hatszorosa volt a korábbi években megszokottnak.

Bár magáért az áramért azok fizetnek, akik miatt szükség volt rá, ám a rendszerirányítónak is fizetnie kell egy kapacitásdíjat azért, hogy az adott erőművek rendelkezésre álljanak, és szükség esetén kérésre többet vagy éppen kevesebbet termeljenek. Márpedig ezek a díjak is jócskán emelkedtek, így a Mavir költségei is havi több milliárd forinttal ugrottak meg.

A Mavir persze ezt nem saját zsebből fizeti, később visszakapja, méghozzá úgy, hogy a költségeket beépítik a rendszerhasználati díjba, tehát szétterítik az összes fogyasztón. Így kapcsolódik a villanyszámlának ez a díjtétele a kiegyenlítő áramhoz, tehát a kád csapjainak kényszerű nyitogatásához. Emiatt teljesen logikus lépés a többletköltséget részben azokra terhelni, akiknek ebből többletbevétele van, és ezt is tette most a kormány a különadóval.

A gond csak az, hogy a kiegyenlítő energiát biztosító erőműveknek nem csak a bevétele nőtt meg, hanem – mivel jellemzően gázzal működnek ezért – a költségeik is elszálltak. Így nem teljesen arról van szó, hogy a korábbi bevételek feletti rész teljes egészében extraprofit lenne, a többlet egy jelentős részét biztosan elvitték a működési kiadások.

A nagy kérdés az, hogy mekkora részét. Ha ugyanis nagyot, akkor előfordulhat, hogy a most bejelentett árbevétel arányosan 10-13 százalékos adó mellett már nem minden szereplőnek éri meg ez a tevékenység. Ez azért lenne probléma, mert, ahogy volt róla szó ilyen könnyen tekergethető csapból nincs túl sok. Márpedig ha kevés a kiegyenlítő energia, az ellátási zavarokat okozhat.

Mezősi András a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) főmunkatársa a G7-nek azt mondta, hogy valóban lehet az intézkedésnek ilyen piacszűkítő hatása. A szakértő szerint ugyanakkor valószínűbbnek tűnik, hogy az erőművek többségének még így is megéri majd kiegyenlítő energiát termelni.

• villamosenergia
• energiaválság
• adó