PAVILL Kft.: A kapu mindig nyitva áll a lakosság előtt
„Átlagos életet élünk, átlagos vállalkozást működtetünk, örülök, hogy ezt mások is így látják.”
A villanyszerelés mestere, aki igazi paksi lokálpatrióta. Schreiner János, a PAVILL Paksi Villanyszerelő Kft. résztulajdonos-ügyvezetője elmondhatja, hogy életében két munkahelye volt, utóbbiban nyugdíjasként is dolgozik. Az elsők között kezdte a vállalkozást, a cég alapelve a minőség és a megbízhatóság. Ma is személyesen ellenőriz minden munkát, és fiával, a villamosmérnök Schreiner Balázzsal együtt a modern üzleti világban is nagyszerűen helytáll. Telephelyük ajtaja a paksiak előtt mindig nyitva áll, az Év Tolna Megyei Vállalkozója díjjal ismerték el a teljesítményt, ennek apropóján beszélgettünk.
– Az 505-ös szakmunkásképzőben 1972-ben villanyszerelő szakmát szereztem, ezután a TÁÉV-nél álltam munkába. Amint lehetővé tették, a munkaidő után elkezdtem maszekolni, majd 1985 áprilisában, öt munkatársammal megalakítottuk a Paksi Villanyszerelő Gmk-t, a PAVILL Kft. elődjét, immár több mint 37 éve – kezdi a visszatekintést Schreiner János. – Idővel a gazdasági munkaközösség, mint cégforma megszűnt, így mi is átszerveződtünk, és 1998. január 10-én megalakult a PAVILL Kft., amely jelenleg is ebben a formában, 24 fős létszámmal működik.
– Mit jelentett a nyolcvanas évek közepén egy vállalkozás alapítása?
– Óriási kihívás volt. A kezdetekben nem voltak eszközök, szerszámok, villanyszerelési szaküzletek, csak ambíció és szakmai tudás. Könyvet lehetne arról az időről írni, a családi házunk szuterénjában szereltük össze az első elosztókat. Az elsők között voltunk Tolna megyében, akik fővállalkozásban végeztük ezt a munkát, érzékeltük, hogy szükség van olyan közösségekre, akik nem csak munkaidőn kívül, délutánonként vagy hétvégeken vállalnak munkát. Kezdetben a lakossági megbízásokon kívül a környező vállalatoknak, vállalkozásoknak végeztük a villanyszerelési munkákat, többek között a Tolna Megyei Állami Építőipari Vállalatnak, a Paksi Atomerőműnek, az E-ON-nak, a Paksi DC Center Kft-nek. De vállaltunk munkát Budapesten, Veszprémben, Pécsett, Szekszárdon, a Balatonon. Ahogy egyre több felkérés érkezett, úgy bővítettük a létszámot, telephelyet vásároltunk, és fejlesztettük a gépjármű-parkunkat, ami kisbuszokból és kosaras autókból áll.
– A Paksi Atomerőmű építésénél is ott voltak, és később a működés időszakában is folyamatosan munkát vállalnak.
– Igen, a kiszolgáló létesítmények, irodák, telephelyek villanyszerelési munkáit végeztük, azóta is résztveszünk például a leállások idején a karbantartási munkákban. Ehhez rendelkezünk a megfelelő tanúsítványokkal és rengeteg tapasztalattal.
A legnagyobb kihívást a munkaerő-elvándorlás jelenti, az atomerőmű, – sajnos, vagy szerencsére- nagy vonzerő. Számunkra nehézség és egyben pozitív visszajelzés, hogy a mi munkatársaink szakmailag, erkölcsileg, megbízhatóság terén ott is megállják helyüket.
– Akkor egyik szeme sír, a másik nevet. Ezért próbálkoznak tanulók képzésével?
– Tanulók képzésével már 18 éve foglalkozunk, fontosnak tartjuk a villanyszerelő szakmunkás-utánpótlás szempontjából. Jelenleg is hét tanulónk van, sajnos kevés a motivált fiatal, akit valóban érdekel, és életpályaként készül erre a munkára. Pedig van jövője, hiszen az egyik legdinamikusabban fejlődő szakma, az élet minden területén jelen van, kikerülhetetlen.
– A legtöbb vállalkozás problémája az, hogy nincs kinek átadni a stafétát. A PAVILL-nél más a helyzet.
– Igen, családi vállalkozás vagyunk, hiszen unkatestvéremmel és tulajdonos társammal, Schreiner Csabával együtt dolgozunk, és nagy öröm, hogy fiam, Schreiner Balázs, aki villamos mérnök, szintén cégünket erősíti, valamint Csaba lánya is, Krízerné Schreiner Anita, mint irodavezető.
– Nagy rábeszélés volt a szülők részéről? – kérdezzük az ifjabb generáció képviselőjét.
– Egyáltalán nem, talán meg is lepődtek a szüleim, amikor így döntöttem – válaszol Balázs. – Belenőttem a PAVILL-ba, hiszen a házunkban működött kezdetben a vállalkozás. Az ESZI-ben tanultam, majd a Műegyetemen szereztem villamosmérnöki diplomát, egy ideig Budapesten maradtunk a feleségemmel, az MVM-nél és a MAVIR-nál dolgoztam. Miután ikergyermekeink születtek, hazaköltöztünk, én pedig a családi vállalkozásban kezdtem dolgozni. Elsősorban az előkészítő munkák, költségvetések szakmai felügyelet, átadási dokumentumok, műszaki egyeztetések tartoznak hozzám, és minden, ami egy közepes vállalkozásnál előkerül. Nagyon színes és sokoldalú ez a munka, teljesen más, mint egy nagyvállalatban egyetlen részfeladatot elvégezni, örülök, hogy így döntöttem.
– Feltételezem, kölcsönös ez az érzés a cégvezető édesapa részéről?
– Jó úton halad, hogy átvegye a stafétát – veszi át a szót Schreiner János. – Nehéz időszak következik, meggyőződésem, hogy a megbízhatóság mellett nagyon fontos, hogy tőkeerős legyen egy vállalkozás. A mi területünkön nagy raktárkészlet, üzemkész eszköz- és géppark birtokában lehetünk versenyképesek. Ezért építjük ki a Tesco melletti telephelyünket, kettéválasztjuk a lakossági és üzleti ágazatot. A jövőt tekintve bízunk a Paks II. megépítésében és üzembe helyezésében, aminek villamos munkáiban szeretnénk résztvenni. Ugyanakkor a lakosság számára mindig nyitva áll a kapunk itt, a Rákóczi utcában. Pakson kevés olyan lakás, családi ház van, ahol ne dolgoztunk volna, számomra fontos, hogy mindig megtaláljanak bennünket, elvégezzük a legkisebb munkákat is. De ugyanúgy ismerem a közterületen minden bekötés vonalát, ha nincsenek térképek, vagy papírok, akkor hozzám jönnek, hogy segítsek.
– Ez a vállalkozói szemlélet, kötődés a helyieknek szól, ugye?
– Mi, Schreinerek többszáz éve Pakson lakunk, ez a szülővárosom, itt élek és dolgozom. Ismerem a helyieket, akinek tudok, segítek, el sem tudom képzelni, hogy máshol éljek. A 37 év folyamatos működéshez kell egy olyan társ, aki segít és biztatást ad a folyamatos kihívásokra. Ő a feleségem, Jutka, aki mai napig gyakorolja ezt a jó tulajdonságát. Két gyermekünk, öt unokánk van, amikor a munka engedi, szívesen kerékpározom, szeretünk színházba járni, és az utazást is szívesen bevállaljuk. Rendszeresen találkozunk a paksi vállalkozókkal, tagja vagyok a Paksi Kisvállalkozók Egyesületének, a Senior Klubnak, a PLK-nak. Normális életet élünk, normális céget működtetünk. Örülök, hogy ez feltűnt valakinek, és elismerték a munkánkat.