A mai szemmel különösnek tűnő szépségideál hátterében egy akkor már pusztító járvány, a TBC állt. A tuberkulózis ekkor már világszerte népbetegségnek számított, de az okát még nem tudták meghatározni: úgy hitték, hogy a kór vagy örökletes, vagy a környezet ártalmai, mint a miazmák, esetleg a rossz levegő okozzák.

A betegség kezdeti stádiumában a baktériumok által megtámadott szervezet sokáig tünetmentes maradt, majd a beteg mintegy „elfogyott”, bőre sápadttá vált, a gyakori hőemelkedés miatt szemei csillogtak.

A romantika híres nőalakjainak – mint például ifj. Alexandre Dumas kaméliás hölgye, Puccini Bohéméletének Mimije – köszönhetően a TBC tünetei erősen esztétizálva jelentek meg, és nagy hatással voltak a kor szépségeszményére.

A nők annak érdekében, hogy minél soványabbnak tűnjenek és eleget tegyenek a szépségideál elvárásainak, szorosra húzták fűzőiket. A 19. század közepén újra divatba jött a krinolin (abroncsszoknya, eredetileg lószőrszövet), amely mellett a derék optikailag vékonyabbnak tűnt. A hölgyek a bőrüket fehérítették, arcuk és szájuk színét pedig pirosítóval emelték ki.

Az első közegészségügyi intézkedések, amelyek a tbc visszaszorítását célozták, a női divatra is hatással voltak. Az orvosi vélemények szerint a hölgyek hosszú, földet söprő szoknyái is felelősek voltak a járvány terjedéséért, mivel azokkal könnyen összegyűjtötték az utcán tenyésző baktériumokat, amelyeket hazatérve otthonukban szétszórtak. A hosszú szoknyák mellett az orvosok egyre gyakrabban bírálták a női fűzőket is, amelyek annyira összeszorították a nők testét, hogy a belső szerveket – így a tüdőt is – károsították. Ennek eredményeképpen néhány év alatt a szoknyák hossza rövidült, a fűzők pedig kényelmesebbé, lazábbá váltak.

A női ruhák mellett a férfiaknál az 1800-as években még oly divatos bajusz és szakáll is nemkívánatossá vált orvosi szempontból, mert úgy vélték, hogy azok is felelősek a betegségek terjesztéséért.

 

• TBC
• fertőzés
• történelem
• divat