Képzeljük el magunkat, ahogy egy sekély tó mellett sétálunk munkából hazafelé menet. Majd képzeljük el azt, hogy észrevesszük, ahogy ebben a tóban egy gyerek fuldoklik. Kötelességünk-e bemenni és segíteni neki? A legtöbb ember erre azt mondja, hogy igen.

Mi van akkor, ha annyira súlyos a helyzet, hogy nincs időnk levenni a drága öltönyünket/óránkat, esetleg a telefonunkat sem tudjuk kipakolni a zsebünkből? Kötelességünk-e segíteni a fuldokló gyereken akkor is, ha azzal valamennyi anyagi kárt okozunk magunknak? A legtöbb ember erre is azt mondja, hogy igen: egy emberélet fontosabb, mint a csekély anyagi áldozat.

Tegyük fel, hogy a tó körül állnak többen is, akik megmenthetnék a gyereket, de nem teszik. Szabad-e ennek a ténynek befolyásolnia minket? A legtöbb ember egyetért, hogy nem: nem ad felmentést ugyanis, hogy mások nem teszik, amit tenniük kéne.

Mi történik akkor, ha a gyerek nem a saját nemzetünkből való, esetleg nem is fehér? Itt már szélsőséges esetben eltérhetnek egyes vélemények, de a legtöbb ember még mindig azt mondaná, így is kötelességünk segíteni a fuldokló gyereknek.

Végül pedig képzeljük el, hogy a tó nem mellettünk van, hanem ezer kilométerekkel odébb. A gyerek nem fuldoklik, hanem maláriában szenved egy közeli faluban. Nem az óránkban esik kár, hanem, mondjuk, havi pár ezer forintunk bánja, amit jobb esetben nélkülözni tudunk. Kötelességünk-e segíteni? A legtöbb ember továbbra is azt mondaná, igen.

Ezzel az utolsó lépéssel pedig meg is érkeztünk a valósághoz, ugyanis becslések szerint évi nagyjából félmillió, azaz naponta kb. 1320 gyerek hal meg maláriában a világon. A malária gyógyítható, ha idejében észreveszik, azonban a legtöbb eset a világ szegényebb országaiban történik, ahol sem pénz, sem megfelelő infrastruktúra nem áll ehhez rendelkezésre.

Miért haladunk el tehát mindennap, minden egyes órában olyan fuldokló gyerekek mellett, akiket egy kis anyagi áldozattal megmenthetnénk?

A fenti sorok Peter Singer ausztrál filozófus híres gondolatkísérletét foglalták össze. Singer az 1970-es években ezzel a példával illusztrálta tézisét, miszerint a fejlett világ legtöbb állampolgára teljesen tévesen éli az életét. Ahelyett, hogy szerencsés körülményeiket kihasználva másokon segítenének, inkább semmit nem csinálnak, és felesleges dolgokra költik a pénzüket. Jobb esetben adakoznak valamit, ám azt átgondolatlanul és rövidlátón teszik. Pénzt adnak, mondjuk, egy földrengés által lerombolt város áldozatainak, de mivel egy ilyen horderejű esemény amúgy is bekerül a hírekbe, várható, hogy sok pénz áramlik oda, a pár ezer forintjuknak pedig jóval kisebb haszna lesz, mint egy malária sújtotta faluban lenne.

Singer tanai sokáig csak filozófiai körökben mozogtak, a mainstreambe nem nagyon tudtak betörni. A kétezres évek végén azonban két oxfordi filozófiushallgató, Toby Ord és William MacAskill elhatározta, gyakorlati síkra terelik az irányzatot, és 2009-ben megalapították a Giving What We Can (Annyit adunk, amennyit tudunk) nevű szervezetet, amelynek tagjai többek között vállalták, hogy jövedelmük 10 százalékát hatékony jótékonykodásra fordítják. Így született meg az effektív altruizmus, magyarosítva hatékony adakozás, ami napjainkra a nyugati világ egyik legkiterjedtebb, legbefolyásosabb mozgalmává nőtte ki magát.

/ Bővebben a telex.hu-n /

• Peter Singer filozófus
• malária
• segítség