Lázadó orángutánok
Vadon élő borneói és szumátrai majmok „csók-vinnyogását” vizsgálták kutatók.
Legyen szó akár a tinik folyton változó szlengjeiről, akár egy közösség rég elfelejtett kifejezéseiről, a szókincsünket a környezetünk alakítja, mondják a tudósok, és most már azt is hozzáteszik, hogy ugyanez igaz lehet az orángutánoknál is.
Vadon élő borneói és szumátrai majmok „csók-vinnyogását” vizsgálva a kutatók arra jutottak, hogy ezek a hangok a korábbi teóriákkal ellentétben nem veleszületettek, hanem az orángutánok képesek variálni azokat, a hangmagasság és az időtartam változtatásával. Mi több, az új változatok gyakoriságát és állandósulását az adott közösség sűrűsége befolyásolja.
„Ahol nem túl sűrűn élnek az orángutánok, ott van egy állandó, folyamatosan használt szlengrepertoár, viszont ha felmerül egy új változat, azt mindenki hallja, és gyorsan beépül, gazdagítva a szlenget” – magyarázta Adriano Lameira, a Warwicki Egyetem pszichológiai tanszékének kutatásvezetője.
„A sűrűbb közösségek kommunikációja inkább kakofóniához hasonlít, ahol az újdonság jelentősége nagyobb – akár az énekesmadaraknál –, és ahol az egyének meg akarják mutatni lazaságukat, és hogy mekkora lázadók.”
A kutatásról a Nature Ecology and Evolution című folyóiratban számol be a csapat: 2005 és 2010 között 6120 órát töltöttek megfigyeléssel hat kutatóállomáson, nagyjából 70 orángután-egyed csók-vinnyogásait rögzítve.
Megállapították, hogy a különböző közösségek olykor ugyanazokkal az új hívásváltozatokkal álltak elő, noha nem tudnak arról, hogy bármiféle információcsere lehetne köztük, és nagyon távol élnek egymástól. Azt is megfigyelték, hogy a sűrűbb közösségekben több az újszerű hívóhang, de nem is maradnak forgalomban sokáig, míg a kisebb csoportokban ritkább az újdonság, de hajlamosak megtartani azokat.
Még szótagszerű kombinációkat is képesek alkotni magánhangzó és mássalhangzó-szerű hangokból, ezek pedig múltbeli eseményekre is vonatkozhatnak. Ahogy a kutatásvezető összegzett, az új bizonyítékok „megerősítik a nézetet, miszerint a nagytestű majomfajok különösen jól modellezik az emberi nyelv kialakulását, segítik a folyamat megértését.”
