„Mennyire jellemző önre, hogy gyakran érzi magát magányosnak?” – tették fel a kérdést egy tavaly decemberi kérdőíves felmérésben a Társadalomtudományi Kutatóközpont (TK) munkatársai. Magyarországon a 30 évesnél fiatalabbak 46 százaléka válaszolta azt, hogy teljesen, vagy hogy inkább jellemző rá ez az állítás, mint sem. Minden hetedik 30 év alatti fiatal számol be gyakori magányról. Összehasonlításképp: az 50 és 65 közöttiek körében csak minden tizennegyedik megkérdezett érzi ugyanezt – mondta a felmérésről Albert Fruzsina, a TK Szociológiai Intézet Család és Társas Kapcsolatok Kutatási Osztályának vezetője. A fiatalok elmagányosodásának a szociológus szerint egyik fontos oka lehet a baráti kapcsolatok visszaszorulása, amiért a kutatók egy része többek között a covidjárvány két évét tartja felelősnek, bár külföldön már korábban is felhívták a figyelmet a fiatalok egy részét érintő elmagányosodásra.

Noha a laikusok és a szakemberek egyaránt a legidősebbeket szokták félteni az elmagányosodástól, a legújabb trendek alapján úgy tűnik, hogy a legfiatalabb felnőttek még inkább veszélyeztetettek lehetnek. Bár a személyes kapcsolatok a pandémia miatt bevezetett korlátozások hatására minden korosztályban megcsappantak, a 30 alatti fiatalok körében jóval nagyobb mértékű volt a családon kívüli kapcsolatok elvesztése. Bár számszerűleg lehet, hogy több barátot tudnak felsorolni, mint az idősebbek, a szakember szerint a fokozottabb magányérzet inkább abból fakadhat, hogy a kortárs kapcsolatok a 30 alatti felnőtteknek a legfontosabbak, ezt a kort a szakirodalom a „társas promiszkuitás” korszakának is nevezi, így ezen kapcsolatok hiánya ezt a korosztályt érinti a legérzékenyebben.

Egy másik, 2020 utolsó negyedévében felvett kérdőíves kérdéssorból is az derült ki, hogy átrendeződött azoknak a témáknak a köre, amelyeket a 15-29 éves fiatalok a leginkább égetőnek éreznek a saját generációjukra vonatkozóan. A vizsgálatban a következő kérdést tették fel a kutatók: Ön szerint ma Magyarországon mi az ifjúság legégetőbb problémája? „Bár az anyagi nehézségek, mint ahogy eddig, kiemelt helyen szerepeltek a válaszadók által felsorolt problémák között, a munkanélküliség súlya kisebb lett, a bizonytalanság és a céltalanság súlya növekedett. Ami viszont meglepetést okozott, hogy megjelent az első öt legfontosabbnak ítélt nehézség között egy, ami korábban a kanyarban sem volt soha: a baráti közösségek, kapcsolatok hiánya” – mondta a Qubitnek Székely Levente szociológus, az Ifjúságkutató Intézet igazgatója. A szóban forgó reprezentatív kutatást négyévente elvégzik az ezredforduló óta; a kérdéssorokat 8 ezer magyar fiatal tölti ki. (A kutatássorozat 2000 óta gazdát cserélt, az eredetileg a Nemzeti Ifjuságkutató Intézet égisze alá tartozó program 2016-os, valamint a 2020-as kérdőívezését már a Társadalomkutató végezte.)

Székely szerint nehéz megjósolni, hogy a fiatalok elmagányosodását jelző mutatók átmenetiek-e, vagy tartóssá válik a trend, mert célzottan a fiatalok elmagányosodását vizsgáló hazai kutatást mindeddig senki nem végzett. Székely egyébként elsősorban nem a baráti kapcsolatok megtizedelődését említette a jelenség hátterében meghúzódó potenciális okként, bár azt megerősítette, hogy a közösségi terek látogatásának csökkenése hozzájárulhat a fiatalok magányérzetéhez, ami az egyedülállók számának növekedésével is magyarázható. Szerinte „a magyar fiatalok szemében kiemelt szerepe van a házasság intézményének, a tizen-, huszonéves fiatalság számára ez érték, közel háromnegyedük házasságot tervez. Ennek ellenére miközben az ezredfordulón két házasságra jutott egy együttélő kapcsolat, 2012-re ez az arány megfordult és konzerválódott, miközben összességében is csökkent a párkapcsolatban élők aránya, ami azért okozhat magányérzetet, mert közben a fiatalok vágynának társra.”

Annak, hogy a magyar fiatalok háromnegyede házasságot tervezne, némiképp ellentmond Bíró-Nagy András és Szabó Andrea 2021-es Magyar Fiatalok című kutatása, amely szerint legfeljebb „az erősen jobboldali beállítódású (9–10-es értéket választó) magyar fiatalok közel háromnegyede szeretne házasságban élni és gyermeket vállalni”, míg a teljes fiatalság körében a házasodási és gyerekvállalási kedv ennél jóval alacsonyabb, még a kétharmadot sem éri el. Akár a baráti kapcsolatok, akár a fiatalon kötött frigyek megtizedelődése az oka, a 30 alattiak elmagányosodása nem hazai jelenség. Az amerikai Harvard Egyetem kutatói egy nemrég végzett vizsgálatban például azt találták, hogy a 18 és 25 év közöttiek közel kétharmada rendszeresen vagy mindig egyedül érzi magát, emiatt kórosan szoronganak és depressziós tüneteik is vannak. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a depressziós tünetek kialakulása után az érintett fiatalok hajlamosak még inkább elzárkózni a kortársaiktól, így olyan spirálba kerülhetnek, amelyből az idő múlásával egyre nehezebb kitörniük. A harvardi kutatók egyenesen arra a következtetésre jutottak, hogy a legfiatalabb felnőtteknél egyetlen korcsoport sem magányosabb, pedig a szakemberek mind a járványhullámok alatt, mind pedig azok előtt elsősorban az időseket féltették.

Bár a fiatal felnőttek elmagányosodásával elsősorban a világjárvány során kezdtek komolyabban foglalkozni, egyes kutatók már a covid megjelenése előtt egy évtizeddel is arra hívták fel a figyelmet, hogy az akkoriban még az iskolapadban cseperedő, mára fiatal felnőtté érett generáció magányosabb lesz, mint a hasonló korú fiatalok korábban valaha. Sherry Turkle amerikai klinikai szakpszichológus Alone Together című könyvében 2011-ben arra hívta fel a figyelmet, hogy az emberek közötti kapcsolattartást látszólag megkönnyítő technológiai újítások, a mobiltelefon, a világháló, a közösségi médiumok valójában aláássák az emberi kapcsolatok elmélyülését.

Mire felnőnek, már el sem várják a szemkontaktust

Turkle a társas magány egyre szélesebb körben való terjedéséért egyébként korántsem a technológiát tette felelőssé, hanem azokat az életmód megváltozásával járó és szerinte általánosan elterjedt szokásokat, miszerint például a gyerekéért az óvodába vagy iskolába érkező szülő a várakozás perceit a telefonjába mélyedve tölti, miközben a szemkontaktusra vágyó kisgyerek csalódottságát sem ő, sem maga a gyerek nem veszi észre, de az életére hosszú távon mégis kihatással lesz, ha észrevétlenül alábbhagy a szemkontaktus iránti elvárása is. Hasonló módon, szinte észrevétlenül válhat viselkedési mintává Turkle szerint a vacsoraidőben való ügyintézés vagy az igény, hogy akár alvás közben is értesüljön valaki egy beérkező üzenetről, emailről.

Akármi is az ok, a következmény mentális betegségek egész sora lehet

Még ha a fiatalok elmagányosodását sem a húszas évek elején kötött házasságok számának a csökkenésével, sem pedig a mobiltelefonok és a közösségi média túlzott használatával nem sikerült egyértelműen ok-okozati viszonyba állítani, arról már két évvel az első covidhullám előtt, 2018-ban is cikkeztek, például Nagy-Britanniában, hogy a 16-24 évesek mintegy 40 százaléka érzi magát gyakran magányosnak, szemben azzal, hogy a 75 év felettieknek alig több mint negyede vallotta ugyanezt. A BBC 4 rádió által végzett Loneliness Projectben több mint 55 ezer 16 évesnél idősebb, 25 évesnél fiatalabb nagykamaszt és felnőttet kérdeztek arról, mennyire vallják magányosnak magukat. Bár a kutatók szerint a vizsgálati módszer, vagyis az, hogy a kérdőíveket online töltették ki, hozzájárulhatott ahhoz az eredményhez, hogy a a résztvevők 40 százaléka számolt be magányérzetről, előfordulhatott ugyanis, hogy felülreprezentáltak voltak azok a fiatalok, akik a gyakori egyedüllét miatt sok időt töltenek a világhálón. A kutatás szerint mindenesetre azok, akik magányosnak vallották magukat, gyakrabban számoltak be arról, hogy kizárólag online baráti kapcsolataik vannak.

A brit kutatásban nemcsak a magányosok személyiségjegyeit próbálták meg felderíteni, hanem azt is, hogy mi járulhat hozzá a magányos fiatalok számának drasztikus megnövekedéséhez. Arra jutottak, hogy a magányos fiatalok gyakran empatikusabbak a többi emberrel, ugyanakkor bizalmatlanok is mások iránt, és szégyellik, hogy gyakran maradnak magukra. Amikor a magányérzet hátterében meghúzódó magyarázatokat vázolták fel, a kutatók arra jutottak, hogy a vizsgált korosztályban akár természetes is lehet a fokozott magányérzet, miután az emberek személyisége intenzíven változik 16 és 24 éves koruk között, ami bizonyos mértékig elszigetelheti őket az ugyancsak változásban lévő társaiktól. A felmérést végzők azt is elképzelhetőnek tartották, hogy a megkérdezettek valójában nem olyan magányosak, mint amilyennek érzik magukat, csak még nem tanulták meg, hogy a magukra hagyatottság érzése időről időre bárkire rátörhet, hogy aztán majdnem ugyanolyan gyorsan el is múljon. A kutatók szerint az is lehetséges, hogy a nagykamaszok és a felnőtt életüket épphogy elkezdők nem tudják tökéletesen kezelni az érzelmeiket, ezért fokozottabbnak érzik a magányt, mint az idősebbek.

George Monbiot, a Guardian publicistája 2016-os cikkében nem a technológiát, hanem a neoliberalizmust kiáltotta ki az elmagányosodás fő felelősének. Szerinte az egymással való, már az iskola első éveitől a gyerekekbe sulykolt folyamatos versengés, a fogyasztói társadalom és az önállóság extrém felértékelődése vezet ahhoz, hogy az emberek egyedül érzik magukat. Mindez a szerző szerint egyenes úton eredményezi a mentális betegségek soha nem látott mértékű terjedését. Monbiot szerint az olyan kísérletek, mint amit például csuklyásmajmokkal végzetek, és amelyben a 22 órányi éhezésre és magányra ítélt főemlősök előbb rohannak a társaikhoz, mint hogy ételért szaladjanak, vagy azok a kutatások, amelyek szerint a fizikailag bántalmazott gyerekek kevésbé sérülnek mentálisan, mint az érzelmileg teljesen magukra hagyottak, rávilágítanak, miként okoz a magány mentális zavarokat, depressziót, szorongásos tüneteket, vagy akár poszttraumás stresszt a fiatalok körében (igaz, egy ugyancsak 2016-os brit tanulmányban elsősorban a közösségi médiát tették felelőssé a magányért).

Japán magány: az Instán jól mutat az egyszemélyes esküvő

Miközben a közösségi médiában paradox módon az esküvői fotóikkal vagy épp a partnerükkel, családjukkal felkeresett kirándulóhelyeken lőtt vidámabbnál vidámabbnak tűnő fotókkal hergelik egymást az emberek, Japánban sajátos megoldást találtak azok a fiatal, jellemzően a húszas éveik elején járó lányok, akik úgy gondolják, soha életükben nem fognak férjhez menni. Az úgynevezett magán(y)esküvőkön részt vevők éppúgy kibérlik álmaik ruháját, lefoglalják a fodrászt, a sminkest, a manikűröst és a fotóst, mint a hagyományos ceremóniára készülő társaik, csak épp esetükben vőlegény nincs a mutatványhoz. De a portréfotókról, amelyeket aztán posztolni lehet, ez úgysem feltétlenül derül ki.

 

 

• magány
• kapcsolat
• társaság