Ha olyan állapotba kerül, ami már nem méltó az élethez, és még nem lesz jogi lehetőség az eutanáziára, akkor nem lesz más választása, végigcsinálja, de az utolsó pillanatig bemutatja a szenvedését, hogy a közvélemény és a döntéshozók is lássák, mit csinálnak – mondta a gyógyíthatatlan ALS-betegségben szenvedő, 47 éves alkotmányjogász a Szabad Európának adott interjúban.

Milyen napod van? – teszem fel a bemelegítő kérdést, azért is, mert nem egyformák a napjai, hol jobb, hol rosszabb, változó, hogyan képes beszélni. Segítői előre jelezték, előfordulhat, hogy csak igen-nem válaszokra lesz képes.

Egyből egy poénnal nyit, amit elsőre sajnos nem értek, ezért visszakérdezek. Azt mondja, viccelni próbált, hogy majd a nap végére kiderül, milyen napja van. Most délelőtt tíz óra van, pontosan kezdtük az interjút egy angyalföldi társasház negyedik emeleti lakásában, az otthonában. Ápolója nyitott ajtót, egy filmes volt még ott, mert színdarab mellett dokumentumfilm is készül Dani életéről. Ágyában oldalt fekve, fejét a párnáján pihentetve válaszol a kérdésekre. Minden szó megformálása láthatóan jelentős koncentrációt, erőt igényel. Beszéde még így is nehezen érthető, de Danit ez nem érdekli. Menet közben többször szóltam, hogy megállhatunk pihenni, de azt mondta, hogy nem kell, bírja, vizet is csak egyszer kért közben az ápolójától.

Mit mondanak az orvosok, hogy alakul a betegséged?

Az orvosaim egybehangzóan azt mondják, hogy fogalmuk sincs. A betegségem elég gyors lefolyásúnak számít, de bármikor megállhat a romlás, még javulás is lehet. Korábban rosszabbul voltam, amikor tüdőgyulladást kaptam, meg utána is. Most sokkal több erőm van. A beszédem folyamatosan romlik, de ezen is dolgozunk, hogy az emberek lássák, a betegségem egy percre sem áll meg.

Az orvosok mondtak olyat, vagy kérdezted tőlük, hogy mennyi időd lehet még? Ezt meg lehet becsülni?

Nem lehet. Hullámzik. Lehet, hogy egy hónap múlva már sehol nem vagyok, de lehet, hogy még évek múlva is itt leszek, nem lehet tudni. Éppen ezért nem foglalkozom ezzel. Rövid távra, egy hétre előre tervezek, és minden napból megpróbálom kihozni a maximumot.

Fizikai fájdalmat továbbra sem érzel?

Nem.

Mozogni mennyire tudsz?

Gyakorlatilag semennyire, de hála istennek egyre többet tudok ülni, már napi két-három óra is megy. Egy hónapja még harminc perc is nagy dolog volt.

Mi ad erőt a küzdelmedhez? Mondtad, hogy a veled történő jó dolgok tartanak életben. Mik ezek?

A szeretteimmel való találkozások, a dolgozás az ügyemen, olvasás, tévénézés, egyszóval a szellemi aktivitás, de hála istennek már ki tudunk menni kisebb sétákra az utcára tolószékkel. Nem mindennap, de tegnap is voltam kint a környéken, és egyszer elmentünk a Vasas stadionig meg vissza. Tök jó volt.

Azt mondtad egy korábbi interjúban, hogy ügyvédként és sportolóként is hozzászoktál a vereséghez. Az életvégi döntések ügyében indított kezdeményezésed jelenlegi állását hogyan értékeled? Vereség? Győzelem?

Folyamatban van. A legfontosabb dolog most a strasbourgi döntés. Várjuk meg, de én úgy gondolom: mindentől függetlenül előrevittem annyival az életvégi döntések ügyét, hogy előbb-utóbb legális lesz az eutanázia Magyarországon.

Az ügyben indított népszavazási kezdeményezésed érvényes és eredményes lett volna, ha jóváhagyják?

Van rá esély.

A magyarok többsége támogatta volna az eutanáziát?

Az biztos.

A népszavazási kérdések ügyében most az Alkotmánybíróság előtt vannak a Kúria elutasító döntései miatt benyújtott alkotmányjogi panaszok. Mikor jár le a harminc nap, mire számítasz?

Június 3-án. Meglátjuk. Én örök optimista vagyok. Ha csak a szakmai részét nézzük, az Alkotmánybíróságnak nekünk kéne igazat adnia, de az AB sokszor nem csak ezt nézi.

Van már terved arra az esetre, ha az Alkotmánybíróság sem engedi népszavazásra a leadott két kérdést? Esetleg új kérdésekkel készültök?

Minden a strasbourgi döntéstől függ. Nem zárom ki, hogy a döntés fényében új kérdéseket adunk be, de erről értelmesen gondolkodni csak a döntés ismeretében lehet.

Ehhez kapcsolódóan: Népszavazási kezdeményezés és parlamenti vitanap az életvégi döntésekről

Érkezett már valamilyen információ a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságától, hogy mikorra várható döntés?

Nem.

Elképzelhető, hogy szándékosan húzzák a pert, hogy ne kelljen sürgősséggel dönteni az ügyedben, hanem majd csak később, egy másik hasonló ügyben?

Nem, sürgősséggel kell dönteni, de mégis ennyi ideig tart. Sajnálatos, de ez van.

Testvéred, Péter szükség esetén beléphet a helyedre a perbe, ahogy kezdeményeztétek?

Igen, erre egyértelmű bírósági gyakorlat van.

Amennyiben számodra pozitív döntés születik Strasbourgban, szerinted a magyar kormány figyelembe fogja venni, és megszületnek a szükséges törvények?

Igen, ez elhangzott Répássy úr (Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára – szerk.) szájából a parlamentben. A strasbourgi döntés után nagy lesz a nyomás a magyar kormányon.

Meddig húzódhat ez a folyamat a döntéstől számítva? Hónapok, évek?

Lehet, de mindig a következő lépést kell megtenni. Meglátjuk. Bárcsak már a törvényjavaslaton dolgoznánk!

Ha jogilag nem lenne semmilyen akadálya, mikor jönne el az a pont, amikor már úgy döntenél, hogy nem akarod folytatni?

Régebben azt gondoltam, amikor még csak enyhe tüneteim voltak, hogy ez a mostani állapot már nem elfogadható. Most azonban nem nyomnám meg a piros gombot. Azt gondolom, hogy az aktív kommunikáció elvesztése a határ, de ha ott leszek, lehet, hogy megint másképp gondolom.

Már több mint húsz perce beszélgetünk, amikor jelzi, hogy kiszáradt a szája. Ápolója pár csepp vizet ad neki egy fecskendőből. Hetek óta gyomorszondán keresztül táplálják, mert a nyeléssel gondok lehetnek, ezért így biztonságos. Danit nem zavarja, de az evés-ivás élvezeti és közösségi élménye nagyon hiányzik neki.

Van valami terv arra az esetre, ha sem a népszavazás, sem Strasbourg, sem a köztársasági elnök nem adja meg a lehetőséget az életvégi döntésedhez? Ha eljön az az állapot, és nincs előrelépés, mit fogsz tenni?

Akkor nem lesz választásom. Akkor ezt csinálom végig. Az utolsó pillanatban is bemutatom, kulturáltan, de végig, hogy a közvélemény és a döntéshozók is lássák, mit csinálnak. Ez nem vicc, ez nem értelmiségi szórakozás, hanem nagyon komoly dolog.

Június 14-én mutatják be azt a színdarabot, amely a történeteden alapul, és te is részt veszel a készítésében. Ez hogy zajlik?

Aktívan részt veszek az alkotói folyamatban. Az én életem és problémám alapján mutatjuk be ezt az élethelyzetet, de nem rólam szól, csak egy hasonló karakterről, aki még csak nem is jogász. De nem akarok túl sok mindent elmondani.

Azt írtad nemrég egy Facebook-posztodban: nagyon fontosnak tartod, hogy a választók még a június 9-i választások előtt megismerjék a pártok álláspontját az eutanáziáról. A pártokat is megkérdezted, hogy mit gondolnak erről. Kaptál választ?

Még nem, de abban bízom, hogy a nyilvános vitákon erre a témára is kitérnek.

Mit lehet tudni, melyik párt hogy áll a kérdéshez? A Fidesz–KDNP, úgy tűnik, nem támogatja, ha jól tudom.

Inkább hallgatnak. Leginkább rájuk vagyok kíváncsi, mert igazából nem mondanak semmit, hallgatnak.

A többiekről lehet tudni, mit gondolnak?

A Momentum, a Párbeszéd, az MSZP támogatja, a DK hallgat, az LMP hallgat, a Mi Hazánk ellenzi. Magyar Péter egyszer nyilvánosan kiállt mellettem.

Annak örültél?

Én minden támogatásnak örülök, mert ez mindenki ügye, mindenki problémája, mert egyszer mindenki eltávozik innen.

Ha a jogszabályok lehetővé tennék, hogyan képzeled el ezt a szituációt? Kórházban vagy otthon? Milyen körben?

Én engedélyezném az otthonit, orvosi felügyelettel. A legfontosabb, hogy a kérelem dupla orvosi szűrön menjen át, hogy valóban indokolt-e.

Amennyiben itthon erre a közeljövőben nem lesz lehetőség, külföldre is mennél ilyen ügyben?

Nem, már nem tudok, meg én magyar vagyok, itt élek, itt is akarok meghalni, méltósággal. És van egy olyan földhözragadt szempont is, hogy nagyon drága, nyolc-tízmillió forint.

• Karsai Dániel
• eutanázia
• emberi jog