Miért nagy baj az „elvaníliásodás"?
A vanília önmagában függővé tesz, de a nagyvállalatok még rá is játszanak erre.
Pompás íze és imázsa ellenére a vanília erősen addiktív fűszernövény. Hatóanyaga a vanillinsav, ami igencsak hasonlít az adrenalin (epinefrin) hormonokhoz és noradrenalinhoz (norepinefrin) – mindkettő az agyat stimulálja.
Ez a kémiai kapcsolat felelős azért, hogy a vanília addiktív, vagyis függést okozhat. Az ember többnyire persze nem így gondol a vaníliára, mindössze a finom fűszert látja benne, amellyel nem szofisztikált formában (vaníliás cukor) és szofisztikált formában (vaníliarúd) a saját konyhájába is gyakran összefut. A nagyvállalatok ugyanakkor fenti tulajdonsága miatt sokkal többre tartják az egyszeri fűszernél, nem véletlenül adnak vaníliaaromát egy sor termékhez a kávétól a kóláig, péksüteménytől a joghurtig, a parfümtől a cigarettáig.
Németországban már bő egy évtizede felfigyeltek arra, hogy évről-évre dominánsabbá válik a vaníliaíz, és a lekvároktól a vörösborig egy csomó termékben tetten érhető az elvaníliásodás. Ezt a helyi táplálkozástudósok egyebek mellett arra vezették vissza, hogy az elmúlt évtizedekben sok csecsemő kapott és kap ma is vanilinnel ízesített bébiételt. Márpedig ha az emberek életük kezdetén hozzászoknak egy ízhez, jó eséllyel azt keresik majd felnőttként. Ebből is látszik, hogy vaníliafüggést akár előre megfontolt szándékkal is ki lehet alakítani bárkiben.
Más tudósok szerint erény is kovácsolható az ártatlannak tűnő függésből: egy amerikai kutatás résztvevői arra jutottak, hogy amennyiben az édesített tejhez vaníliát adnak, az olyan érzetet kelt a fogyasztóban, mintha az ital még édesebb lenne, így ezzel a csellel csökkenthető a tejtermékekben a hozzáadott cukor mennyisége. Más kérdés persze, hogy minek egyáltalán cukrozni a tejet és vajon nagyot dob-e ez a trükk a fogyasztók egészségén? Bármi is a válasz, a jelek szerint komoly a szándék a vanília segítségével csökkentett cukortartalmú csokis tej bevezetésére az amerikai Nemzeti Iskolai Ebédprogramban.
Persze nem csak a gyártók alantas trükkjei miatt növekszik a világ vanília utáni sóvárgása, hanem azért is, mert reneszánszát éli a természetes táplálkozás, megugrott a teljes értékű, természetes ételek és italok iránti fogyasztói kereslet. Persze erre is reagáltak az élelmiszeróriások: a 2010-es évek közepén egy sor élelmiszeripari gigavállalat jelentette be, hogy több, az Egyesült Államokban értékesített élelmiszeréből kivonja a mesterséges aromákat és egyéb adalékanyagokat. Sok más mellett a mesterséges vaníliaízt is.
Kérdés, hogy a világ vaníliatermelése bírja-e ezt szusszal. A gyors válasz az, hogy nem, a hosszabb pedig az, hogy nem is kell neki. Az igazi vaníliát az orchideafélék családjába tartozó vanília tokterméséből nyerik, a természetes vanília termelése – Madagaszkáron, Mexikóban, Indonéziában és Tahitiban, elsősorban kézi megmunkálással – pedig elenyésző. A borhoz hasonlóan a különböző helyszíneken termesztett vanília is eltérő ízprofilú. A madagaszkári vanília, amit Bourbon vaníliának hívnak, édes aromája miatt a legkeresettebb. Ma a világ természetes vaníliatermelésének mintegy 80%-a madagaszkári kisbirtokos gazdaságokból származik.
Kevés van belőle, ezért az eredeti vanília és annak kivonata drága, a sáfrány után a második legdrágább fűszer a világon. Egészséges kajatrendek ide vagy oda, a boltokban kapható vaníliás termékek kevesebb mint 1%-a származik a vaníliaorchideából, a többi továbbra is laboratóriumokban kikotyvasztott vanillint tartalmaz. A vaníliakivonat hígítására néha olcsóbb összetevőket, például tonkababkivonatot használnak, de a természetes és a szintetikus álvanília-anyagok spektruma igen széles, és ennek egyetlen célja van:hogy az élelmiszergyártókat abban támogassák, hogy minden termékükhöz a lehető legjobb (kamu) vaníliaízt tudják adni.
