A kiskerti gyümölcsösöket járva örömmel tapasztalom, hogy reneszánszát éli a gyümölcskert kultúra, és a kerttulajdonosok sorra fedezik fel az őshonos, hagyományos fajtákat. Az ökológiai szemléletű fajtaválasztás és kerttervezés ráadásul nemcsak a fajták életben tartásával segíti jövőbeli boldogulásunkat, hanem a termelés, a kerti munkák és a környezettel kialakított kapcsolat harmonizálásával, kiegyensúlyozásával is.
Ennek a szemléletnek központi értéke és törekvése, hogy a természettel történő kapcsolódás során kerül minden káros vegyi anyagot: mellőzi a növényvédő szerek és más, mesterséges, hosszútávú hatása alapján kiszámíthatatlan szer használatát.

Az ökológiai tervezés természetes kapcsolatokban, az életközösségek saját, jól működő rendszerében és a megfelelő társításokban hisz, aminek ráadásul nemcsak a konyhakertben vagy a virágágyásokban van helye, hanem a gyümölcsösben is.

Ezúttal olyan növénytársításokat, növényi jószomszédokat igyekszünk bemutatni, amelyekkel sikerre vihető a vegyszermentes gyümölcstermesztés, és amelyek segítenek egy önmagát fenntartó és kiegyensúlyozó kerti ökoszisztéma kialakításában. Ám ahhoz, hogy mindezt megfelelően alkalmazni is tudjuk, egy nagyon fontos dolgot meg kell értenünk: a gyümölcsös közel sem gyümölcsfák puszta egymás után történő ültetése, hanem egy olyan féltermészetes élőhely, ami szoros összeköttetésben áll környezetével.

A sikeres termesztés – kiváltképp, ha következetesen tartjuk magunkat a vegyszermentesség elvéhez – legalább annyira (ha nem jobban) alapoz a különböző fajták ökológiai igényeire, az élőhely állapotára és a biodiverzitás fokára, mint a termesztéstechnológiára vagy más, antropogén hatásra.
Így tehát egy igazán fenntartható és hosszútávon is sikerrel gondozható gyümölcsös alapfeltétele a megfelelő környezet, a minél nagyobb, területi jellemzőknek megfelelő biodiverzitás és az ehhez passzoló fajták ültetése.

Munkám során megdöbbenve tapasztalom, hogy még mindig működnek olyan gyümölcsösök, amelyek agyagkatonaként sorakoztatják fel a konvencionális termelés szakirodalma szerint megkurtított fákat, nélkülözve minden természetes társat, környezetet, környezeti elemet és életközösséget. Azok a szerencsétlen fák ott sorakoznak, a puszta közepén, magukra hagyva a mindennapok viszontagságaival – csoda, hogy egyáltalán van még beporzó, ami feléjük téved. Sehol egy bozótos, egy vegyes sövénysor, sehol egy élőlények százait odavonzó növénytársítás.

Márpedig a cserjék, bokrok szomszédsága egyre inkább elengedhetetlen feltétele a sikeres gyümölcstermesztésnek: élőlények tömegeit csábít a területre, növelve ezzel a biodiverzitást, az ellenállóképességet és a fenntarthatóságot.
Az olyan jól ismert fajták, mint a galagonya, a kökény, a som, a csipkebogyó, a berkenye vagy éppen a bodza kiváló elemei egy ökológiai szempontok szerint átgondolt és megtervezett gyümölcsösnek, hiszen nemcsak táplálékai segítőinknek, a madaraknak és rovaroknak, hanem élőhelyei, szaporodásuk elengedhetetlen feltételei és egyben menedékei is.

A cserjések, bozótosok alatti árnyékosabb részek ráadásul számos lebontásban részt vevő hasznos szervezet számára jelentenek élőhelyet, nem beszélve arról, hogy a lombhullással keletkezett mulcs hosszútávon képes táplálni a talajt, újabb élőhelyeket és kapcsolódásokat teremteni, így nagymértékben javítani a helyi környezeti kölcsönhatásokat is.

A permakultúra gyakran alkalmazza az angolul guild-nek nevezett társítási elvet,
ami nem mást jelent, mint az általunk kialakított mini ökoszisztémákat gyümölcsfáink körül: olyan növényeknek a fa köré ültetését, amelyek segítik a beporzást, javítják a talaj minőségét és szerkezetét, elnyomják a gyomokat, növelik a biodiverzitást és a helyi környezet ellenálló képességét.

A gyümölcsfák köré ültethető társnövényeket hat kategóriába sorolhatjuk:

más növényeket elnyomó,
rovarokat, beporzókat vonzó,
másokat taszító,
mulcsnak/komposztnak való,
tápelemeket felhalmozó és
rögzítő fajok között válogathatunk – ráadásul számos közülük egyszerre több kategóriában is megállja a helyét.

Nézzük, milyen céllal tervezhetők a gyümölcsösbe a társított növények!

Az ánizs kiváló rovarvonzó, ráadásul táplálja a talajt és jó mulcs-, illetve komposzt alapanyag.
A borágó éllovas a beporzók vonzásában, a körömvirág pedig hasznos a kártevők távol tartásában, ráadásul az élő mulcs szerepében is helytáll.
A katáng, a kamilla és a metélő hagyma is jó szolgálatot tesz a gyümölcsösben: elsősorban rovarvonzóként, de a kamilla például tápanyaggyűjtő is, a metélőhagyma pedig távol tartja a kártevőket.
A pitypang talajlazító, a fehér here tápanyaggyűjtő, a kasvirág rovarvonzó, a fokhagyma pedig a levéltetvek egyik fő ellensége.
Nem hagyhatjuk ki a póréhagymát, izsópot, citromfüvet és levendulát sem – utóbbi eredményes molyűző hírében áll.
Gondolkodhatunk még csűdfűben, csillagfürtben, bársonyvirágban, csorbókában, mentában, facéliában, zsályában, csalánban, kakukkfűben és cickafarkban is, de meglepően a szamóca is kiváló társnövénye a gyümölcsösöknek, hiszen nemcsak a beporzókat támogatja virágzásakor, hanem kifejezetten jó elnyomó növény is.

Az általános elveket és társítási lehetőségeket figyelembe véve azonban fontos kiemelnem, hogy nincs minden esetben működő recept a társításokon alapuló gyümölcsös védelmére, hiszen a megfelelően összeállított társítások pontos fajösszetételét a helyi viszonyok, a helyi ökoszisztéma és környezeti feltételek határozzák meg.

Ráadásul az elmúlt évek megfigyelései egyértelműen bebizonyították, hogy gyümölcsfajtánként is számottevő eltérések vannak a jó és rossz növényi szomszédok esetében.

Igyekszünk ezúttal is konkrét megoldási javaslatokkal szolgálni, ezért összegyűjtöttük a leginkább ajánlott társításokat gyümölcsfajtánként csoportosítva:

Az almafák mellé bátran ültethetünk más fajta almát és körtefákat is: kéz a kézben járó jó szomszédai egymásnak. Körülöttük jó szolgálatot tehet a gyermekláncfű, a gyűszűvirág és a rebarbara is, de a bazsalikomot, a rozmaringot, a koriandert és a kakukkfüvet is érdemes köré ültetnünk. A körtékhez közel mehet egy kevés fokhagyma, fehér here és borágó, de bármennyire meglepő, a társítás a vöröshagyma termesztésére is kiválóan alkalmas.
A meggyfa szereti a csalánt, a kecskerágót és a ribizlit, de a kakukkfű, a metélőhagyma és a fokhagyma is védi. A cseresznye az előzőeken túl kedveli még a kamilla, a körömvirág, a százszorszép, a bodza, a som és a lucerna közelségét is.
A szilva jó szomszédai a bársonyvirág, a gyűszűvirág, a sarkantyúka, a kapor és a fekete nadálytő, de érdemes pár tő levendulának is helyet adnunk. A szilva közelében jó helye lesz a kökénynek és a galagonyának, és utána következhetnek a kajszifák is.
A kajszi közelében jó szolgálatot tehet a cickafark, a varádics, a zsálya, a citromfű és a borágó, majd a mandulafák alatt a metélőhagyma, a kasvirág, a fokhagyma, az eper, a kapor és a menta hozhatja el az egészségesebb termések korát.
A birs se maradjon ki a sorból: őt érdemes bodza és ribizli közelébe ültetni, de a fehér árvacsalánt, a szúrós gyöngyajkat, a bükkönyt, a körömvirágot és a mentát is kedveli. Jó szomszédja a naspolyának is, ami mellett a berkenyének, a snidlingnek és a nadálytőnek van kiváló helye.
Láthatjuk tehát, hogy már a tervezésnél is sok mindent megalapozhatunk – érdemes időt szánnunk a kerti növénytársítások alapos átgondolására. Növényeink akkor fogják igazán jól érezni magukat, ha a megfelelő környezetben, a megfelelő szomszédok társaságában fejlődhetnek, ezt pedig minőségi terméssel és hosszú élettel hálálják majd meg.

• kert
• gyümölcs
• háztáji gazdálkodás
• kiskert