Ötven éve a pályán az aranydiplomás gyógyszerész
„Nem csak odaadjuk a kémiai anyagot a betegeknek, hanem segítjük, tanáccsal látjuk el őket”
Két jubileumot is ünnepelnek a tolnai Tilia Gyógyszertárban. Negyed évszázada kezdte meg működését mai formában és elnevezéssel a helyiek és környékbeliek által kedvelt patika, másrészről pedig vezetője, Pilisi Istvánné tavaly kapta meg az aranydiplomáját. Neve és személyisége egybeforrott a gyógyszertárral, mai napig is elképesztő energiával és elhivatottsággal dolgozik az emberekért. Ennek apropóján kérdeztük meg az elismert szakembert, mit jelent a 25 év a gyógyszertár életében?
– 1996. október 1-jén kezdte meg működését a Tilia Gyógyszertár, ezt az évfordulót ötévente megünnepeljük a kollektívával. Ilyenkor régi és mai kollégákat meghívunk férjekkel, gyerekekkel, egy közös ebédet vagy vacsorát tartunk. Az évek alatt természetesen változott a munkatársi gárda, voltak, akik nyugdíjba mentek, fiatalok jöttek, de a kezdetek óta velünk dolgozik Wolher Jánosné Györgyi szakasszisztens kolléganőm. Csak dicsérni lehet jelenlegi munkatársaimat, remek csapat. Oktató gyógyszertárként is működünk, fogadunk fiatalokat, sok gyógyszerész és szakasszisztens végezte nálunk a gyakorlatát, köztük az unokám is, aki harmadéves gyógyszerészhallgató.
– Az utánpótlás tehát biztosított, de Önt is hosszú évek kötik ehhez a gyógyszertárhoz!
– Igen, én 1969-ben végeztem az egyetemen, majd megszülettek a gyerekek, 1975-ben már itt kezdtem dolgozni. Nem csak a munkahelyemmé, hanem az otthonunkká is vált az épület, azóta itt vagyok. Nagyobb változás 1996 után következett be, akkortól bővítettük a gyógyszertárat, raktárat építettünk, próbáltuk folyamatosan szépíteni. Három éve történt egy nagy bővítés, akkor labort, ebédlőt alakítottunk ki, kívülről is felújítottuk az épületet. Ami hátra van: az officina, vagyis a kiadóhelyiség átalakítását, modernizálást tervezzük. A betegek is tapasztalják, hogy elég kicsi a belső tér, a munkatársaim számára pedig az a probléma, hogy túl kevés a rakodóhely, a szekrény.
– Ez hogy lehetséges?
– Ma egy gyógyszernek 10-15 féle generikuma van, vagyis azonos hatóanyagú, de eltérő orvosságok garmadáját kell tartanunk. Ez hatalmas helyigénnyel rendelkezik, ezenkívül a különböző vitaminok, gyógyszernek nem minősülő készítmények köre is jelentősen bővült. Sajnos, a jelenlegi gazdasági helyzetben nagyon sokan nem tudják megvásárolni. Az elmúlt Covid-időszak alatt a gyógyszerek egytizedét váltották ki az emberek. Most, a koronavírus- és influenzajárvány idején nagy szükség lenne valamilyen központi támogatásra, segítségre, hogy nagyobb védettséget tudjanak szerezni a kisjövedelmű honfitársaink is.
– Ön 2020-ban kapta meg az aranydiplomáját, tíz éve a doktori címet, és a mai napig aktívan dolgozik.
– Így van, 1970-ben diplomáztam, akkor még nem járt doktori cím a gyógyszerészeknek. Utólag megkaptuk, de számomra nem ez a legfontosabb, hanem az emberekkel való kapcsolat, a gyógyítás. Az évfolyamtársaim közül már senki nem dolgozik, én szerencsésnek érzem magam, örülök, hogy még tehetem. Egy nagyon komoly betegség után vagyok, két Pfizer oltás után kaptam meg a koronavírus-fertőzést, és mindenkinek mondhatom, hogy oltassa be magát. Ennek köszönhetem az életem, és azt, hogy újra itt lehetek a gyógyszertárban.
–Mi köti ilyen erősen, fél évszázad után is ehhez a szakmához?
– Megkérdezték tőlem, hogy miért nem lettem orvos. Talán több időt tudtunk adni, és közvetlenebb kapcsolatban vagyunk a betegekkel. Generációkat, családokat ismerünk, és minden alkalommal beszélünk a pácienssel, kérdezünk, mert egyáltalán nem mindegy, hogy mikor, milyen ütemezésben, milyen szerekkel együtt szedik a gyógyszert. Nem csak odaadjuk a kémiai anyagot az embereknek, hanem elmagyarázzuk, segítjük, tanácsokkal látjuk el őket. Ez a hivatásunk szépsége.
